
Fotó: Veres Nándor
„Ne vedd el a munkahelyünket!”, „heineken dute acasă!” (rossz románsággal Heineken, menj haza!) – ilyen és ehhez hasonló feliratú táblákkal tüntettek kedden több mint harmincan a csíkszentsimoni polgármesteri hivatal előtt, többségében a helyi sörgyár alkalmazottai. A tiltakozás apropóját a Heineken Románia menedzserének simoni látogatása adta.
2015. március 17., 14:492015. március 17., 14:49
2015. március 17., 17:242015. március 17., 17:24
„Az az egyetlen kérésünk, hogy álljon el a perektől, hagyják, hogy érvényesüljenek az itthoniak. Fontos számunkra, hogy a munkahelyeink megmaradjanak” – mondta Bogos Szabolcs, csíkszentsimoni sörgyár alkalmazottja a Székelyhonnak.
„Ne pereld a kisebbet! Ne vedd el a kenyeret!” mondatokat skandálták a tüntetők, amikor Onno Rombouts, a Heineken Románia menedzsere és kísérője, egyben tolmácsa megérkezett a csíkszentsimoni községházára, ahol Fábián László, a település polgármestere fogadta. A polgármester és a menedzser közötti találkozó azonban zárt ajtók mögött zajlott, a multinacionális cég menedzsere pedig sem a megbeszélés előtt, sem utána nem nyilatkozott a sajtónak.
„Az volt a céljuk, hogy tájékoztassanak minket arról, hogy ők nem a sörgyár működése ellen vannak, hanem a márkanév használata ellen. Pedig ők törvényszéki elnöki rendelettel szerették volna a Csíki Sör Manufaktúrát bezáratni” – válaszolt a sajtó kérdéseire Fábián László, aki hozzátette: a multinacionális cég folytatja a pereket a törvényszéken.
A Csíki Sör Manufaktúra november kezdte meg az Igazi Csíki Sör márka termelését. A Heineken Románia pedig a Ciuc Premium márka szellemi tulajdonának megsértése címen indított jogi eljárást a csíkszentsimoni sörgyár és működtetői ellen. Törvényszéki elnöki rendelettel szerették volna azonnali hatállyal leállíttatni a manufaktúra termelését. Legutóbb azonban a Suceava Megyei Táblabíróság végleges ítéletében elutasította a multinacionális cég keresetét, és perköltség kifizetésére kötelezte a felperest. Március 5-én több Hargita megyei polgármester, közbirtokossági elnök, egyházi vezető petíciót írt alá a Heineken Romániának címezve, amelyben állást foglaltak a Csíki Sör Manufaktúra mellett, és arra kérték a multinacionális céget, hogy álljon le a perekkel. A petíció megválaszolásaként látogatott Onno Rombouts menedzser Csíkszentsimonba.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!