Ami a tűz után maradt

Még csak ébredezett a táj, amikor gépkocsinkkal „nyakunkba vettük a világot”. A pirkadat szépsége kis időre feledtette velünk, mi is vár bennünket azon a helyen, ahol napokig zajlott a harc a lángokkal. Kászonaltízre érve már világosságban szemléltük az elénk tárulkozó hegyet, amely felett hétfőn este még sűrű füstfelhő gomolygott. Akkor aggodalmunkat fokozta a füstfelhő képe, ennek hiánya ezúttal megnyugtatott: valóban sikerült úrrá lenni a lángokon.

Gyorsan hagytuk magunk mögött a kilométereket, az erdei út gördítette akadályok sem tudtak kifogni rajtunk. 1291 méter magasságban, a Répát-tetőre érve kitárulkozott előttünk az a völgy, melyet lángnyelvek mardostak az elmúlt öt napon. A koromfekete tájat csak helyenként törte meg egy-egy kisebb zöld sziget, mely csodával határos módon menekült meg a tűz mindent felemésztő forróságától.

A kissé odébb található takaros esztenán már javában zajlott az élet. „Vasárnap délután lettünk figyelmesek arra, hogy lángok csapnak fel a völgyből” – emlékezett vissza a történtekre az idős pásztor. Mint mondta, a társaival együtt próbálták eloltani a lángokat, ám nem sok esélyük volt a gyorsan terjedő tűzzel szemben. Szavaiból gyorsan kiderül, a hetek óta uralkodó szárazság miatt ők is tudatában vannak annak, nem gyújthatnak akárhol tüzet, és nem hagyhatják felügyelet nélkül azt. „Sokan járnak a környéken, talán valaki eldobta a cigicsikket, a száraz avar hamar meggyúlhat ilyenkor” – magyarázta a pásztor. Ezzel számunkra az a napok óta hangoztatott elmélet is megdőlni látszott, miszerint a környékbeli pásztorok felelősek az erdőtüzért.

Füst és feltörő lángok

Kisvártatva a völgynek vettük az irányt. Néhány száz méterrel odébb a csíkszeredai tűzoltóság kihelyezett koordinációs pontját találtuk. „Nem volt könnyű dolgunk, az elmúlt 24 óra alatt nem sokat tétlenkedtünk” – árulta el az egyik ott tartózkodó tűzoltó. Arcvonásai a tűzzel folytatott kemény harcról árulkodtak. Majd hozzátette, nagyjából sikerült eloltani a tüzet, még néhány gócponton kell vigyázni, nehogy újra erőre kapjanak a lángok.

A völgybe vezető ösvényen folytattuk utunkat. Mindenhol kiégett fák, elszenesedett csutakok vagy éppen megperzselődött fiatal fenyők látványa fogadott. Helyenként zöldes, virágos terület dacolt az őt körülvevő korommal és hamuval, talán a természet újjáéledésének a jele ez. Néhány száz méterrel lennebb fáradt tűzoltó vigyáz a kollégák által otthagyott felszerelésre. „Begurultam az oldalon, megsérült a lábam, ezért vagyok itt” – árulja el nekünk, majd kézzel mutatja az irányt, hol dolgoznak a kollégák. Meredek lejtőn kell továbbmennünk. Az ösvényről letérve még szomorúbb képet látunk. A völgyet a szürkeség uralja, a kiégett, hamuval ellepett táj sok helyen még mindig ontja magából a füstöt. Sőt, helyenként még lángok is feltörnek a földből, az ott tartózkodók viszont igyekeznek eloltani azt.

„Jó korán felkeltek” – üdvözölt a meredek hegyoldalon tevékenykedő egyik hivatásos tűzoltó. Mint mondta, a szárazságon kívül még az is fokozta a problémát, hogy a korábbi erdőkitermelések és széldöntések maradványait nem takarították el, így ezeken gyorsan végigfutott a tűz. „Vettem én már részt erdőtüzek oltásában, de ilyent, ami itt volt, még nem tapasztaltam” – magyarázta egy pár méterrel odébb tartózkodó tűzoltó. Bevallása szerint a legnagyobb gondot a vízhiány jelentette. „Most is az aljban levő patakból kell palackokkal felhordjuk a vizet” – mondta, miközben egy izzó csutakot igyekezett szétverni baltájával. Hirtelen lángok csaptak fel egy kis bozótosban, ám gyorsan sikerült eloltani.

„A nehezén, úgy néz ki, túl vagyunk” – válaszolt kérdésünkre egy másik lánglovag. Elmondása szerint a gócpontokat fokozatosan felszámolják, a füstölgő avar, mivel körülötte minden kiégett, már nem kaphat lángra. Mint kifejtette, szerencsére a szerdai nap folyamán többször is esett az eső, így ez is hozzájárult ahhoz, hogy úrrá tudtak lenni a lángokon. Fülig kormosan, a füsttől és az orrfacsaró szagtól émelyegve hagytuk magunk mögött az erdőtűz maradványait. A látványt nem feledjük egyhamar.

Óriási a kár

„Szerdán háromszor is esett az eső. Nem sokat ugyan, de jelentősen besegített a tűzoltásba” – derült ki a kászoni önkéntes tűzoltóparancsnok által mondottakból. Bodó Antal szerint hacsak szélvihar nem lesz a környéken, a lángok már nem tudnak újra feléledni. „A biztonság kedvéért még egy ideig felügyeljük a területet” – magyarázta, hozzátéve, le a kalappal mindenki előtt, aki kivette részét az erdőtűz oltásából. Mint ismeretes, az elmúlt öt nap alatt Alcsík összes önkéntes tűzoltó-alakulata, a csíkszeredai hivatásos tűzoltók, a hadsereg, a csendőrség, a hegyimentők, valamint számos helyi önkéntes harcolt a lángokkal. Az önkéntes tűzoltóparancsnok szerint a kár óriási, hiszen zömében a kászonújfalvi közbirtokosság által ültetett, fiatal fenyves pusztult el a tűzvészben.