
Fotó: Pinti Attila
Nem verekednek, nem káromkodnak, nem lopnak, nem fogyasztanak alkoholt és a cigarettáról is lemondtak elmondásuk szerint azok a Somlyó utcai cigányok, akik június közepén az Olt vizében megkeresztelkedtek – számol be hétfői címlaptörténetében a Csíki Hírlap.
2015. augusztus 11., 10:182015. augusztus 11., 10:18
2015. augusztus 11., 10:262015. augusztus 11., 10:26
A csíkszeredai apostoli pünkösdi gyülekezetben júniusban tartottak keresztelkedést, akkor negyvenöt Somlyó utcai felnőtt roma merítkezett meg az Olt folyóban. Megfogadták, hogy a lopás, káromkodás, átkozódás, verekedés, iszákosság helyett a keresztényi élet elvei szerint élnek tovább. A Csíki Hírlap két hónap elteltével kíváncsi volt, hogy fogadalmaiknak eleget tudtak-e tenni, valóban megváltozott-e az életük, ezért felkeresték őket.
Tizenhat éve él a csíksomlyói cigánytelepen Czine Domokos, aki azt mondta, a bűnök, a bűnözés Istennek nem tetsző cselekedet, így amióta megtért, megkeresztelkedett, nem fogyaszt alkoholt, nem verekedik, nem lop, nem cigarettázik. „A családommal ezelőtt rosszakat csináltam, az asszonyt vertem, de hogy Isten országát elnyerhessem, mindezeket már nem teszem. A cigarettáról volt a legnehezebb lemondani. Olyan is volt, hogy elfogyott a cigaretta, s a feleségemmel veszekedtem emiatt, vagy elmentem s kamatra kértem kölcsön, hogy vehessek. Inkább a családnak nem vettünk enni, de a szivarra kellett jusson” − vallotta be őszintén a férfi. Hozzátette, az eddig italra és cigarettára költött pénzből most már gyermekeinek vásárol élelmet, s – ahogy ő fogalmazott – mindennap jól élnek. Vallják, hogy ezt Isten köztük való munkálkodásának köszönhetik, amiért nap mint nap köszönetet is mondanak. Felesége ott jártunkkor éppen nem volt otthon, dolgozott, de a szomszédság is megerősítette az elmondottakat.
„Rosszak voltunk, ittunk, verekedtünk, nem voltunk Isten gyermekei” − mondta a 30 éve Somlyón élő Czine Elena. Azután keresztelkedett meg, hogy beteg gyermekéről lemondtak az orvosok, de miután János atyával otthon imádkoztak érte, a fia csodálatos módon meggyógyult.
A beszélgetés alatt a megkeresztelkedett cigányok beszámoltak, csendesebb lett a környék a megtértek számának növekedésével, kevesebb a veszekedés, a verekedés. De még mindig nagy gondot jelent a szegénység. Mint mondták, a cigánytelepen élők többsége még mindig szociális segélyből él, de most a két segély érkezése között nem járnak lopni, hanem az összegyűjtött, műanyag és fémhulladék leadásából szerzett pénzből boldogulnak. Amióta nem lopnak, több városi család is megszánta őket, és olykor ruhákkal, élelemmel látják el őket. Folyamatosan segíti őket Rostás János is, aki amellett, hogy a Pro-Europa Romapárt Hargita megyei fiókjának alelnöke, a csíkszeredai pünkösdi gyülekezet pásztoraként is tevékenykedik.
A terepszemlén jelen volt a gyülekezet diakónusa, Moldovan Petrică és Rostás János is. Utóbbi érdeklődésünkre elmondta, a keresztelkedés óta példásabb életet élnek a somlyói cigányok, mindössze három család van közöttük, amelynek tagjai még nem tértek meg, ők továbbra is bűnös életet élnek. Ő azonban azért tevékenykedik, hogy velük is megtapasztaltassa a keresztényi életet – tette hozzá. Nemcsak bűntelen életet szeretnének biztosítani a cigányoknak, hanem jobb életkörülményeket is. A gyülekezet diakónusa rámutatott a legalapvetőbb hiányosságokra a Somlyó utcában: elmondása szerint szükség lenne zuhanyzófülkére, mosógépekre, megfelelő vízellátásra, hogy elkerülhetők legyenek a megbetegedések. S habár tűzveszélyesek az egymásnak épített viskók, mégsem kapnak engedélyt az önkormányzattól a felújításra, újraépítésre, sok nehézséget okoz továbbá az ott lakóknak, hogy nem igényelhetnek állandó személyazonossági igazolványt az ideiglenes okmány helyett. Meglátása szerint, ha civilizált életkörülményeket biztosítanának az ott lakóknak, azok dolgozhatnának, nem szorulnának szociális támogatásra, nem kellene kukázniuk – ez pedig mindenkinek előnyös lenne.
A teljes írás a Csíki Hírlap augusztus 11-én, kedden megjelent lapszámában olvasható.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!