
Fotó: Veres Nándor
Évek óta gondot jelent a védőoltások késése, ezért sok esetben azoknak is meg kell vásárolniuk az influenza elleni védőoltást, akiknek amúgy ingyen járna. Hargita megyében kilencezer adagot rendeltek, de eddig mindössze 2300-at szállítottak le. A közbeszerzés elhúzódása miatt előfordult, hogy az utolsó szállítmány tavaszra érkezett, amikor már nem volt igény azokra, így meg kellett semmisíteni.
2015. november 18., 10:592015. november 18., 10:59
Továbbra is késik Hargita megyében az ingyenes influenza elleni védőoltás, amelyet a népegészségügyi igazgatóságon keresztül az egészségügyi minisztérium bocsát a háziorvosok rendelkezésére. A szaktárca a múlt évekhez hasonlóan a közbeszerzési folyamatok elhúzódásával indokolja a védőoltások késését – tudtuk meg Tar Gyöngyitől, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetőjétől. Tar szerint az eddig tapasztaltak alapján az is előfordulhat, hogy a minisztérium csak tavasszal bonyolítja le véglegesen a közbeszerzést, amikor legtöbb esetben már nem tart az influenzaszezon. Az előző évben megrendelt vakcinákat pedig nem lehet felhasználni a következő szezonban, ezért a megmaradt oltásokat meg kell semmisíteni.
Az influenza elleni védőoltást a 65 év feletti személyek, a krónikus betegségekben szenvedő gyerekek és felnőttek, az egészségügyi intézményekben gondozottak, az egészségügyi dolgozók és a rendvédelmi erők kapják meg ingyenesen. A népegészségügyi igazgatóság még szeptemberben igényelte a megyei lakosság részére előírt 9000 adag vakcinát, amiből eddig két rendben összesen 2330-at kaptak meg. „Amint megérkezett az első szállítmány, elosztottuk azt a jogosultak között. Mivel kevés adaghoz jutottak, elsősorban az egészségügyi intézményekben dolgozó személyzet kaphatta meg az oltásokat. A családorvosoknak már csak annyi maradt, hogy ha beoltatták magukat és személyzetüket, azzal el is fogyhatott az ingyenes adag – tájékoztatott Tar Gyöngyi. Hozzátette, biztos abban, hogy sok jogosult személy van, aki még nem részesülhetett az ingyenes védőoltásban, ezért inkább megvásárolja a vakcinát a gyógyszertárban.
„Látom, hogy évek óta sosem sikerül idejében beszerezni a védőoltásokat. Más országokban ez nem jellemző. Most vagy nálunk nagyon rossz a közbeszerzési törvény, vagy a minisztériumban nem alkalmazzák jól azt\" – vélekedett a népegészségügy igazgatója. Azt tanácsolja a védőoltásra jogosultak számára, egyeztessenek háziorvosukkal, hogy mennyire indokolt megvásárolni az oltóanyagot a gyógyszertárakban. A védőoltás jelenlegi áráról két csíkszeredai patikában is érdeklődtünk: a Para-Farm gyógyszertárban 30 lej, míg a Gedeon Richternél 24 lejbe kerül.
Soós Szabó Klára, az Országos Családorvosi Szövetség Hargita megyei elnöke megkeresésünkre elmondta: az utóbbi időben megcsappant a védőoltást igénylők száma. „Hat-hét évvel ezelőtt százával igényelték. Mivel mostanság mindig későn kapjuk az oltóanyagot, ezért kevesen igényelik. Vannak, akik inkább megvették, és kellő időben, már a múlt hónapban beadatták” – közölte Soós Szabó. Beszámolt arról is, hogy idén egyelőre csak az egészségügyi személyzetnek sikerült biztosítani a szükséges mennyiséget. „Nekem is vannak idősebb, krónikus betegeim, akik eddig meg kellett volna kapják az oltást. Mi egy ideje leadtuk az igényt, hogy hány fiolára van szükségünk, de még oltóanyagot nem kaptunk\" – ismertette a részleteket a csíkszeredai háziorvos.
„A gyerekek számára elkülönített védőoltásokat sem kapjuk időben, pedig az egészségügyi minisztériumnak azt is kötelessége biztosítani. Ami évtizedek során eddig jól bejáratott folyamat volt, azt mostanában nem tudják kellőképpen menedzselni. Húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt számunkra, hogy ne legyen oltóanyag” – panaszolta Soós Szabó Klára. A háziorvos szerint a bukaresti közintézmény vezetőit mindig váratlanul éri valami, hol a decemberi hónap, hol a tél, hol a nyár.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!