
Fotó: Veres Nándor
Kerekasztal-megbeszélést tartott csütörtökön a Hargita Megyei Környezetőrség. Szép Róbert, az Országos Környezetőrség helyettes főbiztosa többek között a megyét érintő környezeti problémákról beszélt.
2015. március 12., 20:042015. március 12., 20:04
Szép Róbert hangsúlyozta, az a céljuk, hogy közelebb kerüljenek a lakossághoz. „Bátorkodjanak kommunikálni velünk, hiszen mindannyiunkat érintenek a környezetvédelmi problémák” – fogalmazott. Észrevételeket várnak a cjharghita@gnm.ro email címre, akár névtelenül is, például talaj-, vízszennyezéssel, a trágyalével, hulladékkezeléssel vagy más környezetvédelmi problémákkal kapcsolatban. A beküldött anyagokat, fotókat, észrevételeket nem panaszként, nem feljelentésként kezelik, hanem tájékoztatásként.
Bírságolásokra számíthatnak idén azok, akik megszegik a környezetvédelmi előírásokat. A tavasszal megszokott problémák, például a tarlóégetés vagy a védett növények – mint a hóvirág – engedély nélküli begyűjtése fölött ezentúl nem hunynak szemet a környezetőrség munkatársai. A piacon hóvirágot árusítókat is megbírságolhatják, amennyiben nem rendelkeznek megfelelő dokumentumokkal, nem tudják bizonyítani a virágok származási helyét. Megtudtuk, hogy a védett növények engedély nélküli begyűjtése esetén magánszemélyeknél a kirótt bírság értéke 5000-10000 lej közötti lehet, a jogi személyek esetében 30 ezer és 60 ezer lej közötti.
A kormány szerdai ülésén elfogadták az Országos Környezetőrség működését szabályozó, 2012-ből származó 1005-ös számú kormányhatározat módosítását. Többek között bevezették a környezeti önkéntes (voluntar de mediu) fogalmát. „Ahol a törvény lehetővé teszi, bevonnánk a civileket is az ellenőrzési folyamatba” – magyarázta Szép, hozzátéve: jelenleg a határozat alkalmazási módszertanán dolgoznak, amely később egy miniszteri rendelettel lép majd életbe.
50 ezer lejes bírság Balánbányának
A Hargita Megyei Környezetőrség 50 ezer lejes bírsággal sújtotta a Balánbánya Polgármesteri Hivatalát a környezetvédelmi előírások megszegése miatt. Mint kiderült, a 2009-ben leállított hulladéklerakójukat felügyelet nélkül hagyták. Két alkalommal is adtak ki figyelmeztetést az őrség munkatársai, hogy ne szállítsanak oda hulladékot, de ezt nem tartották be. Legutóbb az Olt medrének szabályozása során keletkező hulladékot, földet szállították a balánbányai lerakóba, ezért a kivitelező céget is megbírságolták 20 ezer lejre. A környezetőrség ezzel megakadályozta, hogy az Európai Bizottság Románia ellen kötelezettségszegés miatt eljárást (Procedura de infringement) indítson.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!