Akadálypályán bizonyíthattak lovak és lovasok

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az el-eleredő eső ellenére több százan vettek részt vasárnap a Szépvízi Lovasnapon. A lovassportok iránt érdeklődők számára biztosított találkozási lehetőséget a rendezvény.

Szabó Kamilla-Mária

2016. május 08., 21:322016. május 08., 21:32

A vasárnapi lovasünnep Szépvízen a fogatok zenés felvonulásával kezdődött, amelyet 2000-től rendeznek meg a településen. Ezt követően a Kaszinókertben Erős Géza tizenkét fiatal tanítványa segítségével tartott bemutatót a gyermekek és lovak közti kapcsolatról. Az összegyűlt több száz érdeklődő szemtanúja lehetett, hogy a kölcsönös bizalom révén milyen hihetetlen „mutatványokra” képesek a pár éves lovasok is, teljesítményüket gyakori tapssal jutalmazták nézőik.

A program a kettes fogathajtók versenyszámával folytatódott, amelyen tíz fogathajtó mérte össze a tudását. Utánuk Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasíjász bemutatóját tekintették meg az érdeklődők. A négyes fogathajtóversenyt követően, amelyen három fogat szerepelt, lovas erőpróbán bizonyíthattak a lótartók és állataik. A kettes fogathajtók közül első helyen Dobandi István, a második és harmadik helyen Bartha Eduárd végzett két különböző fogatával. A négyes fogathajtók mezőnyében a következő sorrend alakult ki: első lett Bodó Zoltán, őt követte Bartha Eduárd, illetve Bartalis Attila.

Bartha Róbert, a Lipicai Lovasklub és a Bartha Tanya tulajdonosa az akadálypályák teljesítése közben, a látottak mellett a lótartásról, a lovas sportok jelenlegi helyzetéről is informálta az összegyűlteket. Kiemelte: az utóbbi időben valóban szűkös esztendők voltak a fogathajtásban is, hisz pár éve probléma nélkül összegyűlt tizenöt fogat az ilyen eseményre, az ideire azonban alig tíz. Meglátása szerint az elmúlt években térségünkben minőségileg fejlődött a fogathajtás, mennyiségileg azonban kevésbé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés