
Fotó: Veres Nándor
Tehetetlenül szemléli a területeiken rendszeresen ismétlődő károkat több csíkszeredai gazdálkodó, akiknek kaszálóiról szekérrel érkező tolvajok vágják és hordják el a füvet. A helyzet évek óta ismétlődik, a tolvajok agresszívek, a rendőrség járőrözik, a fű fogy, a kár marad.
2016. május 24., 12:482016. május 24., 12:48
Közel tíz éve igyekszik megállítani a kaszálóján garázdálkodó tolvajokat a csíkszeredai István Gyula, aki gazdálkodóként állatokat tart, és szüksége lenne a fűre. A megyeszékhely nyugati peremvidékén, a Brassói út és az Olt közötti terület jó kaszálónak számít, a tulajdonos szerint egy hektáron 4–5 tonna széna is lenne. Ha nem lopnák el ennek jó részét.
István Gyula több mint egy hektáros területtel rendelkezik az említett részen, de több más tulajdonossal együtt azzal szembesül, hogy minden évben tolvajok dézsmálják a füvet, amikor az már kaszálható. A Csíki Hírlap évekkel ezelőtt már többször bemutatta a helyzetet, a gazda szerint nem történt változás. „Idén áprilisban, amikor már felnőtt a fű, kezdtek belekaszálni. Mindenütt bele van vágva, a tolvajokat nem érdekli hogyan van, mint van, jönnek, vágják, viszik” – mutatott körbe a gazda a réten, ahol jól láthatók a hívatlan kaszások nyomai, kisebb-nagyobb körökben már levágták a füvet. Azt mondta, idén még nem értek senkit tetten, de tavaly 16 személyt azonosítottak lopás közben, akik többnyire a szennyvíztisztító állomás melletti telepről, illetve a Harom utcából, a Kisvár domb közeléből érkeztek. „Most is folyamatban vannak az eljárások, a dossziék a törvényszéken vannak, egyiket Marosvásárhelyről visszaküldték, hívattak is, hogy nem akarok-e kibékülni. Ez abszurdum” – mondta a tulajdonos.
Bár a hatóságok vagy a tulajdonosok érkezésekor a tolvajok többnyire igyekeznek eltűnni, korábban volt eset, amikor a gazda védekezésre kényszerült, és támadóját, aki bicskával rohant neki, csak úgy tudta megállítani, hogy engedéllyel tartott fegyveréből a levegőbe lőtt. „Tavaly is az autót megdobálták kővel, el kellett menni, mert fenyegetnek, hogy megölnek” – számolt be tapasztalatairól István Gyula. Mint megtudtuk, két hete két szekeret koboztak el lovakkal együtt a rendőrök, és a polgármesteri hivatalhoz vitték, de a hatszáz lejes bírság felét egy napon belül kifizették az érintettek, és elvitték.
A férfi egy egész köteg beadványt, panaszlevelet mutatott meg, amelyeket az évek során a hatóságokhoz küldtek több gazdával együtt, segítséget kérve. Idén a prefektusi hivatalhoz is panaszt tettek, mint elmondta, ennek eredményeképpen sokkal rendszeresebbé vált a rendőrök járőrözése, akik a gazdákkal együtt is igyekeznek tetten érni az illetéktelen kaszásokat. De ellenőrzésekkor idén egyetlen tolvaj sem került kézre, a károsult szerint mintha valaki időben értesítené őket a rendőrök érkezéséről, ugyanakkor szükségesnek tartja a csendőrség razziáit is.
István Gyula azt szorgalmazza, hogy a csíkszeredai helyi önkormányzati képviselő-testület is fogadjon el olyan határozatot, amely megtiltja, hogy valaki úgy tartson állatokat, hogy sem saját tulajdonú, sem bérelt legelővel nem rendelkezik. „A rendőrség kint volt két hete az egyik háznál ellenőrzésre, tíz lovat találtak megkötve. Kérdezem, mennyi élelem kell ezeknek, mikor egy ló naponta minimálisan több mint ötven kiló nyers füvet megeszik?” – tette fel a kérdést a károsult. Azt is kifogásolja, hogy a tolvajok többnyire rendszám nélküli szekerekkel közlekednek, így azonosításuk nehéz, holott a rendszámokat a törvény kötelezi. A Brassói út irányából, illetve Zsögöd felől a rétre vezető alsó és felső mezei út sorompóval történő elzárását is kérték a polgármesteri hivataltól, a választ szerint ez lehetséges, ideiglenes jelleggel. A panaszos szerint a hivatal is segíthetne ebben, legalább a szükséges anyagokkal, ugyanakkor nem ideiglenes, hanem állandó sorompót szeretnének.
Kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester elmondta, a polgármesteri hivatal beleegyezését adta, hogy a gazdák szereljék fel és működtessék a sorompót, de szeretnék látni, hogy ennek felszerelése milyen haszonnal jár. A rendszám nélküli szekerek közlekedésének ellenőrzése a közlekedésrendészet feladata, a lopásokat elkövetők ellen is a rendőrség tud fellépni – közölte az alpolgármester. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kérdésünkre úgy nyilatkozott, a közlekedésrendészet rendszeresen bírságolja a rendszám nélkül vagy a mellékutak helyett főutakon közlekedő fogatosokat, ugyanakkor azt ígérte, igyekeznek még nagyobb hatékonysággal ellenőrzéseket végezni az említett területen.
Az állattartásnak a panaszos által említett korlátozása nem kivitelezhető – ezt Veres Csaba, a csíkszeredai polgármesteri hivatal városellenőrzési és kényszervégrehajtási irodájának vezetője mondta kérdésünkre, hozzátéve ilyen esetben nem lenne mit kezdeni azokkal, akik vásárolják a szénát. „Ez önmagában dicséretes, de akkor sem oldaná meg a helyzetet, a lovakat nem lehetne elvenni a tulajdonosoktól. A lopást sem akadályozná meg, sőt bizonyos szempontból nehezítené más ember életét” – fejtette ki az illetékes. Hozzátette, rendszeresen kimennek a helyszínre, elkobozzák a lovakat is, ha tiltott helyen legelnek, de később megjelennek a tulajdonosok, kifizetik a bírságot, és kiváltják az állatokat.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!