
Fotó: Gecse Noémi
Falugyűlésre várták a csíkrákosiakat, ám a jelenlévők száma még a szervezőket is meglepte – a vasárnapi fórumon teljesen megtelt a göröcsfalvi kultúrotthon, férfiakkal. A napirendi pontok között szerepelt többek között az idei költségvetés, az adókat és illetékeket érintő tudnivalók, a szemétszállítással kapcsolatos újdonságok.
2016. február 21., 18:122016. február 21., 18:12
Császár Attila polgármester beszámolója során először a 2015-ös megvalósításokat ismertette, kiemelve, hogy az elmúlt négy esztendő legeredményesebb éve volt a tavalyi, amely elsősorban az akkor érvényes költségvetési elosztásnak köszönhető.
Az idei költségvetés már kevésbé kedvező, 2,6 millió lej a rendelkezésre álló alapösszeg. A polgármester azt is megjegyezte, ennek mintegy 70 százalékát az önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények működésére, fenntartására fordítják. A fennmaradó 30 százalékból többek között az oktatási intézményeik felújítására, az önkéntes tűzoltó alakulat felszerelésének bővítésére, aszfaltozás utáni parkosításra, a helyhatósági választások lebonyolítására fordítják majd.
Változott az adótörvénykönyv, emiatt már dolgoznak az önkormányzat alkalmazottai egy részletes tájékoztató összeállításán is, amelyből kiderülnének a helyi adókkal és illetékekkel kapcsolatos változások − derült ki a gyűlés során. A polgármester ismertette az újdonságok egy részét: ezt követően az épületek alatti területek is adózandók, a lakóházakhoz tartozó területek csak négy árig minősülnek udvarnak, afölött már mezőgazdasági területként kezelik. A tudnivalók között kiemelte azt is, hogy március 31-ét követően nyilvánosságra kell hozniuk az önkormányzat adósainak névsorát a tartozási értékekkel együtt.
A szemétszállítással kapcsolatban elhangzott, sikerült szolgáltatót váltani, idéntől az RDE HURON Kft. helyett az ECO-Csík Kft. szállítja el a háztartási szemetet. Az első három hónapnyi díjat még az önkormányzatnál kell fizetni, április elsejétől viszont egyéni szerződéseket lehet kötni. Azelőtt a korábbi szolgáltató által biztosított szemeteseket március 15-éig vissza kell szolgáltatni a cégnek, ennek elmulasztása a szemetesek árának kiszámlázásával jár.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!