Fotó: Gecse Noémi
Több mint százhúsz gyimesi zenész, táncos és énekes gyűlt össze vasárnap a hidegségi Fatányéros és Csángó Panzió udvarán. Itt tartották az első alkalommal megszervezett TatrospART Fesztet.
2015. augusztus 09., 18:562015. augusztus 09., 18:56
A hagyományteremtő kezdeményezés célja, hogy Gyimes-völgyének zenészei, táncosai együtt zenéljenek, találkozzanak, érezzék jól magukat. Olyan zenészeket hívtak meg a szervezők, akik az ötvenes évektől kezdve egészen napjainkig szórakoztatták a gyimesi embereket. Volt közöttük olyan is, aki tizenöt-húsz éve nem fogott hangszert a kezébe, de szívesen elfogadta a meghívást, és nagy örömmel muzsikált a találkozón.
„Olyanok is vannak, akik tíz-tizenöt éve nem találkoztak egymással. Csinódból például a zenészeket az ottaniak segítségével hozták be, mert ugye nem lehet megközelíteni akármilyen autóval. Mindenhonnan hívtunk zenészeket, azokat is, akik ma szórakoztatják a gyimesieket. A fiatalok, az öregek, szinte mindenki itt van” – magyarázta Antal Tibor szervező, akit munkájában Diószegi László koreográfus, Csilip Árpád, a panzió tulajdonosa és Prezsmer Fülöp, a Gyimesi Vendéglátók Turisztikai Egyesületének elnöke segített.
„Azért is Feszt, mert a csángók itt így mondják, hogy »feszt valami bajod van«. Most feszt mulathatnékunk támadt, ezért hívtuk össze ide a zenészeket, táncosokat” – tette hozzá Antal Tibor.
Gyimes völgyének óriási értékei vannak – mutatott rá Diószegi László. „Ezek az értékek nem biztos, hogy a napi gyötrelmek során észrevevődnek. Nagyon nehéz a megélhetés, itt még a hagyományos megélhetési formák vannak, éppen ezért értékelődik fel az a hagyományos világ, amit ez a fesztivál is be akar mutatni. Ez már Európában szinte sehol nem található. Nagyon nagy lehetőséget látok az itteni emberek megélhetését illetően is abban, hogy Gyimes-völgye bekerüljön a turizmusáramlatba. Másrészt pedig mint néptánc-koreográfus és népművészetet ismerő, kedvelő ember, azt mondom, hogy ennek, ami itt létrejött és egészen különleges, nem szabad eltűnnie.”
Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.
Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
szóljon hozzá!