A tűzmadár és a lelki, szellemi érés

– Miért választotta a társulat repertoárjába A Tűzmadár című mesejátékot?

– Minden évadunkban készítünk gyerekelőadást, így folyamatosan keresem azokat a történeteket, amelyeket a gyerekeknek érdemes elmesélni. Vittem már színre modernebb meséket is, a jelenlegi egy hagyományosabb, pontosabban egy orosz népmese, amely gyakorlatilag egy beavatási történetről szól. Egy orosz cáreviccsel esnek meg a kalandok, az ő felnövésének, lelki érésének lehetünk tanúi. Eredeti címe úgy hangzik, hogy: Mese Iván cárevicsről, a tűzmadárról és a szürke farkasról. A tanulsága, hogy fel kell nőni mindenhez, mert meg kell érteni a dolgokat, és hogy az eredmények nem jöhetnek maguktól, hanem tenni kell értük. Arra is felhívja a figyelmet, hogy nem a látszateredmények számítanak, hanem az igazi, belülről, mélyről származó célok a fontosak, az utóbbiakért érdemes küzdeni.

– Dramaturgként sokszor formálja az előadások szövegkönyvét, a mesejátékok esetében általában átiratokat készít. Mennyire kellett ezt a mesét átdolgozni?

– A történetet megtartottam, de a szöveget teljesen átalakítottam színpadi változattá. Minden, ami a mesében elbeszélés, azt általában párbeszéddé alakítottam, és persze a cselekménynél is ki kellett találni a megfelelő, odaillő színpadi történetet. Az utóbbinál nagyon fontos tényezőnek számított, hogy a mesében az egyik főszereplő egy szürke farkas. Ezt nem szerettem volna színésszel eljátszatni, sokkal kézenfekvőbb és az előadás stílusához is jobban illett szerintem, hogy az esetünkben egy husky kutya legyen a szürke farkas. A mesejáték nagy részében a kutyának csak az árnyékát láthatjuk, ez erőteljesen hatott az egész történet stílusára, mert így két sík jelenik meg: egy minden részleteiben kibontakozó világ, illetve egy árnyékvilág. Az eredeti cselekményhez képest nem lehet nagy változást észlelni, inkább ez a rendezői felfogás a képi világra hat ki, mivel az összekötő részeknél – mint például a lovakról szóló jelenet esetében – könnyebb volt az árnyékok segítségével mesélni. Itt rengeteget segítettek Sándor Levente grafikus, designer animációi, illetve Csíki Zsolt gondosan elkészített filmecskéi.

– Éppen ez lett volna a következő kérdésem, hogy korunkban, amikor a számítógép, illetve a televízió köti le leginkább a gyermekek figyelmét, milyen eszközökhöz tud nyúlni egy színházi rendező, hogy a virtuális világgal képes legyen versengeni?

– Van egy elég közhelyszerű megállapítás, hogy a gyerekeknek érthető előadásokat kell készíteni. Én ezzel az érveléssel olyan szempontból nem tudok egyetérteni, hogy szerintem a felnőttek esetében is ilyen előadásokat kell rendezni. Viszont az is igaz, hogy a gyerekek nyitottabbak, jobb partnereknek bizonyulnak, mert a fantáziájuk élénkebb, mint a felnőttekké. Szóval könnyebben kiegészítik azokat a részeket, amelyeket nem mutatunk meg, de mégis a történet szerves részét képezik. Különben ez is a gyerekelőadások nem titkolt célja, hogy képzelőerejükre hassunk, ezt fejlesszük, és persze ezzel párhuzamosan meséljünk el egy tanulságos történetet. A fenti kérdésére konkrétan a pedagógia ad választ, miszerint a tanórák alatt mindig újra és újra fel kell csigázni a diákok érdeklődését. Úgy szállhatunk versenybe a virtuális világgal, ha előadásainkon sikerül folyamatosan ébren tartani a gyerekek figyelmét. Ezért látványban, mozgásban, fényekben és cselekményben gazdag világot kell létrehozni.