
Fotó: Veres Nándor
Faültetéssel egybekötött ünnepséget tartottak kedd délután a csíksomlyói Szent István Otthonban, ahol az 1661. október 21-i tatárdúlásra és az ezt követő újjáépítésre emlékeztek. Az Agora Alapítvány és a Szent Ferenc Alapítvány ötödik éve, hogy minden évben feleveleníti a csíki tatárbetörést és az azutáni időszakot.
2016. október 25., 20:312016. október 25., 20:31
2016. október 25., 22:182016. október 25., 22:18
A Szent István Otthon gyermekei a faültetést megelőzően röviden felidézték a 355 évvel ezelőtt történteket, majd énekek és szavalatok hangzottak el.
„Az akkori események üzenete, hogy elődeink példájára mi is legyünk képesek az újjászületésre”– hangsúlyozta az egyik felszólaló. Ezt követően egy facsemetét ültettek, amely a reménységet jelképezi, azt, hogy mindig van megújulás, minden rosszból van kiút.
A faültetés után Orbán Zsolt csíkszeredai történész, tanár tartott történelmi áttekintést a témában, majd a Role zenekar Pille című zenés filmjét vetítették le.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!