A társadalom perifériájára szorult emberek világa – bemutatók a Csíki Játékszínben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Két bemutatóra készül a Csíki Játékszín társulata: Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című művét Örkény István adaptációjában április 24-én, egy cseh mesegyűjtő és a Grimm testvérek meséi alapján Budaházi Attila által írt A három arany hajszál című mesejátékot pedig május 5-én láthatja először a csíkszeredai közönség.

Péter Beáta

2015. április 16., 21:202015. április 16., 21:20

2015. április 16., 21:212015. április 16., 21:21

A társadalom perifériáján élő emberek világát bemutató előadások jellemzik a Csíki Játékszín 2014/2015-ös évadját. Kezdődött ez Kosztolányi Dezső Édes Annájának színpadi adaptációjával, folytatódott Gorkij Éjjeli menedékhelyével, és a soron következő premier is a világ alulnézetből való megmutatására tesz kísérletet. A színház igazgatója és az előadás rendezője, Parászka Miklós évek óta fontolgatja ennek a darabnak a műsorra tűzését.

Tersánszky Józsi Jenő két évtizeden keresztül – 1921 és 1941 között – jelenteti meg sorban a Kakuk Marci kisregényeket A medál című írásával együtt (amely a színpadi változat alapjául szolgált) a Nyugatban. Örkény István a hatvanas évek elején készített ezekből a történet-füzérekből színpadi adaptációt. Az előadás alkotói úgy vélik, a Kakuk Marci bemutatásával egy olyan szerzőre terelik a figyelmet, aki egy sokkal nagyobb életművet alkotott, mintsem feledésre legyen ítélve.

„Az irodalmi és kulturális köztudatból Tersánszky Józsi Jenő valamennyire kiszorult az elmúlt évtizedek során, pedig az ő életműve, életútjának felmutatása, műveinek megszólaltatása, olvasása, színpadra vitele jogaiba helyezne egy nagy alkotót. Hatalmas életműről van szó, a Nyugat című folyóirat egyik felfedezettje és kedvence. Rajongói közé tartozott például Móricz Zsigmond, azért, mert a valóság megmutatásában Tersánszky nagyon markáns, nagyon bátor utat követ. Ugyanúgy, ahogy Móricz, de egy teljesen más habitus által, teljesen más színeket és emberi perspektívákat felmutatva, hiszen Tersánszkynál a túlélés és az életösztön diadala erősen meghatározza a műveket Móricz kendőzetlen és könyörtelen valóságot felmutató életművével összevetve” – mutatott rá Parászka Miklós.  

Aki mindig kimászik a veremből

Kakuk Marci, ez a népmesei és mégis nagyon reális figura először egy novella mellékszereplőjeként bukkan fel, majd mesélő, kalandokat átélő főszereplővé válik. Ő az, aki mindig megtalálja, a legreménytelenebb helyzetben is a helyes, reménykeltő irányt, a kiutat. „A Kakuk Marci-jelenség kulcsa: túlélni mindenáron és megőrizni az ember emberi minőségét. A Tersánszky-mű alapján készült Örkény-adaptációt Budaházi Attilával fazoníroztuk a mi látásmódunk képére. Ezt követően a próbák során még tovább alakult a szöveg, és az vezetett bennünket, hogy a szerző alapeszméjéhez és világához minél közelebb jussunk. Örkény a cím alá azt írta, történik bármikor. Ezt mi úgy értelmeztük, hogy a Kakuk Marci figurát és a mű szereplőinek figuráit megkerestük a mai környezetünkben, és ezeknek a viszonyoknak és típusoknak a bemutatásával valósul meg a mi előadásunk” – magyarázta a rendező. Bár ez nem klasszikus értelemben vett zenés előadás, a produkció Boldizsár Szabolcs zenei közreműködésével valósul meg, aki szereplőként jelenik meg a színpadon, mint Kakuk Marci belső énje, vagy a zene nyelvén beszélő énje.

Három arany hajszál

Karel Jaromír Erben és a Grimm testvérek meséi alapján írta és rendezi Budaházi Attila a Csíki Játékszín idei évadának nagyszínpadi mesejátékát. A mesebérletesek május és június folyamán láthatják a produkciót, nemcsak Csíkszeredában, hanem Csíkkarcfalván, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is.

„Három arany hajszálat kell a főhősnek elhoznia, ez a nap három aranyhajszála. Ebből következik, hogy ezek nyilván lángnyelvek, ez a szereplő a tüzet hozza el az embereknek, ami annyira hasonlít a Prométheusz-történethez, hogy a görög mitológiában is merítettünk hozzá, főleg a látványvilágában, és ebből szeretnénk összeszőni egy tanulságos mesét” – mondta el Budaházi Attila. A produkció látványvilágát Kelemen Kata díszlet- és jelmeztervező álmodta meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés