A személyes találkozás megváltoztathatja az előzetes elképzelést

Török Réka készítette a Csíki Játékszín által színre vitt Hippolyt, a lakáj című darabhoz a jelmezeket. Vele beszélgettünk munkáról, hobbiról.

– Mikor döntötte el, hogy jelmeztervező lesz?

– Én színházban nőttem fel, szüleim Gyergyószentmiklóson Figura-alapító tagok, ami óriási hatással volt rám, mert beláttam a kulisszák mögé. Szüleim elég sokszor bevittek a színházba, ahol néha belógtunk gyerekként a jelmeztárba, és felpróbáltunk ruhákat vagy parókákat. Divatszakon végeztem Kolozsváron, tanultam Litvániában, ott államvizsgáztam, készítettem el az államvizsga-dolgozatot, -kollekciót, de mindig is tudtam, hogy a színház felé is hajlok. Ez a harmadik évad, hogy színházban dolgozom, előtte sokáig Londonban éltem. Csíki Zsolt rendező hívott haza, hogy dolgozzunk együtt. A divatot akárhol tudom „csinálni”, de a színházhoz oda kell utazni, így hazaköltöztem.

– Hogyan történik a jelmezek „megálmodása”?

– Elsőként elolvasom a darabot, ha ismerem, ha nem. Egy nehezebb darabot akár többször is elolvasok, hogy minden részletére oda tudjak figyelni. Közben már kezdek is gondolkodni a jelmezeken. Utána leülök a rendezővel, megbeszéljük, mi az ő koncepciója, milyen világot szeretne a színpadra. Következik a rajzolás, vázlatok készítése, dokumentációgyűjtés, majd megmutatom a rendezőnek, hogyan képzelem én el. Ami nem tetszik, megbeszéljük, de általában szabad utat szoktam kapni. Például Csíki Zsolttal egy hullámhosszon vagyunk, apró változtatásokra van mindössze szükség, a megálmodott jelmezek többnyire színpadra kerülnek.

– A bemutató előtt mennyi idővel fognak hozzá a jelmezekhez?

– Az első olvasópróbán, amikor elmegyek a színházba, találkozom a színészekkel, akiket vagy ismerek, vagy nem. Akkor már kell vigyem magammal a vázlatokat, mert ők is kell tudják, miben és hogyan fognak játszani a színpadon. Az első hónapban biztosan nem tudnak jelmezt ölteni, viszont a kosztümök szerint tudják felvenni a szerepet.

– A színészek alakítják-e a jelmezeket?

– Volt olyan, hogy nem ismertem a színészt, és egy arckép alapján képzeltem el, ami nem mutatja meg a testalkatát, hogy például milyen szépséghibái vannak, amiket el kellene rejteni. A személyes találkozás megváltoztathatja az előzetes elképzelést. Nyíregyházán jártam úgy, hogy az egyik szereplőről nem gondoltam volna, annyira magas, és olyan jelmezt képzeltem el rá, ami nem előnyös ilyen esetben. Persze, meg kellett változtatni, de végül is ez nem olyan nagy gond.

– Mi okozhat nehézséget?

– Minden darabban más. Színháztól is függ, a felszereltségtől, van-e varrónő, hány, milyen szinten tudnak ők szabni-varrni. Van színház, ahol egyetlen varrónő dolgozik, s nem biztos, hogy ki tudja szabni azt, amit én megálmodtam. Ez már egy komplikáció számomra, be kell vonni valaki mást, vagy nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy megszülessen. Egyes varrodákban külön van női és férfi szabászat. Ez nekem nagyon sokat segít, sokkal jobban megértik, mit szeretnék, rengeteg tapasztalatuk van, sok előadásban dolgoztak. A színházi varrónő teljesen más, mint az, aki egy varrodában dolgozik, mert itt néha a lehetetlent is meg kell valósítani. Nekem is kell tudnom szabni-varrni valamennyire, de ez inkább a varrónők dolga. Csíkszeredában szeretek dolgozni, nagyon jó a társaság, sok jó varrónő van, és a fővarrónővel, Bakcsi Katával könnyű megértetni magam, nagyon profi.

– Hogyan fogadja a kritikát?

– A legnagyobb kritikát a szüleimtől kapom, ami fontos, mert őszinték hozzám. Sokszor meg is fogadom a tanácsukat, és ebből tanulok. Főleg édesanyám az, aki megmondja, hogy tetszik vagy nem valami. Ők persze más szemmel nézik, mint én, de ez a fajta kritika szükséges. Nekem a kicsi részletek is elvonják a figyelmemet, egy cipő, egy zokni is, amit egy néző valószínűleg nem figyel meg. Kell a pozitív kritika is, hogy megerősítsen: valamit jól végeztél el, de olyan is, hogy valaki megmondja, például ez a cipő nem talált.

– Lehet-e kedvenc anyagokról, színekről beszélni?

– Mindig az a kedvenc, ami éppen az aktuális előadásban adott. Végül is a bőrt kiemelném, bár ezt nem nagyon tudtam színpadon használni, csak az ékszereimnél, de nagyon szeretném. A kedvenc szín is változó, a Hippolytban a lila, rózsaszín dominál, de ez is változó. Attól függ, hogy milyen előadásról van szó.

– Kinek ajánlott ez a szakma?

– Igazából olyan embernek ajánlott, aki szereti a színházat, és érti is. A jelmez nem föltétlenül mindennapi használatra való ruha, hanem jelmez jellege kell legyen, még akkor is, ha a mai kort képviseli. Össze lehet kombinálni a divattal, mert végül is fel kell öltöztesd a színészt az adott karakteréhez. Nem mindig szoktunk új ruhákat varrni, ha nincs erre elég pénz, jön a turkáló vagy megvásárolunk ruhákat.