
Fotó: Kristó Róbert
Stratégiai gondolkodásukat bizonyíthatták az idei Pénzidomár pénzügyi vetélkedő résztvevői. A harmadik alkalommal megszervezett versenyre 42 középiskolai csapat nevezett be, a döntőre azonban csak négyet válogattak be, tagjaik a Sapientia egyetem csíkszeredai épületében vasárnap mutatták be esettanulmányukat a zsűrinek. A legjobb pénzidomároknak a székelyudvarhelyi GazdÁszok bizonyultak.
2014. november 23., 20:122014. november 23., 20:12
2014. november 24., 18:382014. november 24., 18:38
Számos erdélyi középiskolából jelentkeztek a versenyre, végül a negyvenkét benevezett csapatból tizenketten jutottak el az elődöntőig, amelyet a döntővel együtt vasárnap tartottak a Sapientia EMTE csíkszeredai épületében. A négyfős csapatoknak egy valós vállalati helyzetre kellett megoldásokat találniuk, és ezeket a hattagú zsűrinek bemutatniuk.
„Azt a feladatot kaptuk, hogy a székelykeresztúri tejgyárat megmentsük a csődből. A csapatunk végül két új termék bevezetését javasolta megoldásként” – mesélte el érdeklődésünkre Szabó Alpár tizenegyedikes tanuló, aki a Cashflow nevű gyergyószentmiklósi csapatával bejutott a Pénzidomár legjobbjai közé. Csapatuk a Nagyküküllő Mezőgazdasági Szövetkezet különdíját is megnyerte.
Helyezések
A vándorkupát a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium GazdÁszok nevű csapata vihette haza. Második helyen a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium Cashflow nevű csapat végzett, tagjai fejenként ötszáz lejes vásárlási utalvány nyertek. A brassói Áprily Lajos Főgimnázium Smarties nevű csapata harmadik lett a versenyben, munkájukért háromszáz lejes vásárlási utalvány volt a jutalom.
Stratégiai gondolkodás
A zsűritagok az esettanulmányok kiértékelésénél kiemelték: a diákok távlatokban való gondolkodásról, stratégiai érzékről tettek tanúbizonyságot. A Pénzidomárt egyébként éppen azzal a céllal szervezték meg, hogy erősítse a középiskolásokban a pénzügyi jártasságot, hogy tudatosítsák bennük ennek fontosságát, hogy ezáltal is kevésbé váljanak kiszolgáltatottá a pénzügyi világban. A vetélkedő többek között Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, az OTP Bank Románia, valamint a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium jóvoltából valósult meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!