
Fotó: Kristó Róbert
A magyarországi Pető András Főiskola, közismert nevén Pető intézet a Gyulafehérvári Caritas-szal együttműködve második alkalommal szervez fejlesztő foglalkozásokat Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában mozgásukban korlátozott gyermekeknek és felnőtteknek.
2015. július 27., 18:282015. július 27., 18:28
A Caritas közleménye szerint Csíkszeredában július 13-ától péntekig 24 gyermekkel és 18 felnőttel dolgozik három szakember egyéni és csoportos formában.
„A szakemberek célja megismertetni a Pető-módszert, az »emberben rejlő csodát«, ami ha nem is csoda, de bizonyítottan hatékony fejlesztő terápia. A módszert inkább nevelésnek, oktatásnak, a komplex ráhatás fejlesztési eszközének nevezhetnénk, amire Erdélyben is nagy szükség van. A komplex fejlesztés magában foglalja a mozgás, a beszéd, az értelem fejlesztését, az önellátás tanítását, valamint a szociális képességek fejlesztését” – fejtik ki a Caritas közleményében.
Rámutatnak, Schaffhauser Franz rektor kezdeményezésére és a Magyar Állam támogatásával nyílt lehetőség arra Erdélyben, hogy a központi-idegrendszeri mozgássérültek részesülhessenek ebben a fejlesztési módszerben. A csíkszeredai segítségnyújtás megvalósulását ebben az évben a ProEducation Egyesület is támogatja.
Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.
A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.
Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.
Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.
Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.
Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.
Noha finanszírozási szerződés még nincs az Anghel Saligny-programmal, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújítására. A több éve késlekedő beruházás elkezdésének időpontja így közelebb kerül.
Továbbra is fennáll a veszettség veszélye Csíkszeredában, ezért a háziállatok mielőbbi beoltására kérik a lakosságot. Az szakemberek folyamatosan végzik a megelőző intézkedéseket, de a gazdák együttműködésére is szükség van.
Közösségi térnek szánják a csíkszentmártoni római katolikus templom szoros szomszédságában újjáépülő imaházat. A kivitelező nyár óta dolgozik az épületen, az építkezés műemlékvédelmi szempontból is különös figyelmet kap. Mutatjuk a látványterveket.
szóljon hozzá!