A munkája vezette rá a természetfotózásra

„Vasárnap elég hosszú ideig, körülbelül hét órán át kémleltem a tájat azért, hogy megörökítsem a halászsast Homoródszentpálon, amely általában csak néhány hetet tartózkodik nálunk, a tavaszi átvonuláskor. Végül nem került a szemem elé. Tavaly sikerült, idén még nem” – hoz fel egy példát arra Potozky László, hogy mennyire időigényes lehet egy madárfotózás, ami a természetfotózáson belül a kedvence. Vannak persze szerencsés pillanatok is, amikor a „véletlen” vezet útjába egy-egy megörökítendő természeti szépséget, amit érdemesnek tart másoknak is megmutatni, felhívva a figyelmet: van, amire büszkék legyünk, és van, amit védelmezzünk, sőt kötelező ezt tennünk. „Ha  sikerül elérni, hogy egy-két ember, akit addig nem érdekelt a környezete,  nyitottabb szemmel járjon és rádöbbenjen, hogy milyen értékek vesznek körül bennünket, akkor talán kicsit hozzá tudok tenni ahhoz, amit nap mint nap a munkámmal is próbálok elérni” – magyarázza.

Valójában nem hobbiként nyúlt a fényképezőgép után, hanem munkája dokumentálása végett a 2000-es évek elején, bár gyermekkorában is „barátkozott” a fotózással. „Évente közel száz projektet finanszíroz az alapítványunk, többségükben természetvédelmi projektet. Amikor projektlátogatásokra mentem, szerettem dokumentálni, merre jártam. Általában olyan, védett területeken zajlott a munka, amelyek szépségükkel megragadtak, így nyilvánvaló következmény volt, hogy ezt fotózgassam. Kezdetben kattogtató fotózást műveltem: megláttam valamit, és megnyomtam a gombot, nem volt különösebb művészi értéke azoknak a felvételeknek. Visszanézve ezeket a képeket, az évek során egyfajta elégedetlenség támadt bennem, mivel nem adták vissza azt, ami nekem akkor a szemem elé tárult. Ez késztetett arra, hogy komolyabban kezdjek foglalkozni a fotózással: szakirodalmat tanulmányoztam, valamint voltak barátaim, akik már akkor szinte profi fotósnak számítottak, és tapasztalataikat megosztották. Mondhatom, hogy kb. négy-öt éve én is elfogadhatóbb szinten űzöm, nem csak hobbinak tekintem, bár nyilvánvaló, hogy azzá vált, de tulajdonképpen a munkámhoz kapcsolódik.

Az élővilág szeretete, az élővilág védelméért érzett elkötelezettségem maximális, és a fotózást is arra próbálom felhasználni, hogy megmutassam a természetbúvárkodásban esetleg kevésbé jártas embereknek is, hogy milyen értékek és szépségek vannak a környezetünkben, valamint azt, hogy mindez tulajdonképpen mennyire sérülékeny. De ugyanakkor azt is, hogy ennek tudatában mennyivel jobban oda kellene figyelnünk a megőrzésre” – figyelmeztet.

Általában nem tud annyi időt a fotózásra szánni, amennyit szeretne. Többnyire munkája által jut el különleges helyekre, de ez madárfotózásra nem mindig alkalmas, inkább tájfotózásra ad lehetőséget. Hétvégeken, szabadságok alatt célirányos a felvételek készítése, például Homoródszentpálon fotóz sokat vagy néha a Hortobágyon és a Fertő-tó ausztriai részén. Szerencsésnek vallja magát, mert különböző munkájának köszönhetően eljutott Ausztrália, Új-Zéland, az Egyesült Államok és még jó néhány ország különböző helyszíneire, ahol általában a munka mellett kerül egy-egy szabadnap, de hajlandó akár hajnali négykor is felkelni és elmenni madárfotózásra. Fotói 80–85 százaléka madarakról készül, ez az egyik legnehezebb „téma”, mivel ahhoz, hogy a képnek legyen elfogadható minősége, hogy visszaadja a valódi szépségét a megörökített madárnak, kitartást, ugyanakkor megfelelő felszerelést igényel.

A múlt esztendőig nem vett részt kiállításokon, „úgy gondoltam, hogy a Facebookon, illetve más világhálós felületeken meg tudom mutatni, amit szeretnék, azaz, hogy mennyire csodálatos és sokszínű az élővilágunk. Mivel fotóim kapcsán sok pozitív visszajelzést kaptam, és egyre többen biztattak, hogy ezeket állítsam ki, úgy döntöttem érdemes képeimet megmutatni jobb minőségben is. Tavaly augusztusban vettem részt először nemzetközi fotókiállításon, a Székelyföldi Biennálén Sepsiszentgyörgyön, és a beküldött négy képemből hármat beválogattak a fotókiállításra. Ez egy szép siker, hiszen a beérkezett fotók 25–30 százaléka kerül általában kiállításra. Azóta 20–22 nemzetközi versenyen vettem részt, nyolcszor díjaztak, és közel nyolcvan fotómat válogatták be. A legnagyobb elismerés eddig a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének aranyérme volt, és egyben első hely az olaszországi Toscana régióban szervezett nagy hagyományú fotószalonon.”

Az állatvilág ihlette fotóiból nyílik kiállítás Csíkszeredában a Föld napja alkalmából, április 21-én 18 órakor a Csíki Székely Múzeum Kossuth Lajos utcai galériájában. Nagyrészt madárfotókat láthatunk, a képek 10–20 százaléka emlőst jelenít meg, és persze ott lesz a már említett, többszörösen díjazott őzfotó is a Potozky top száz fotóinak felét felvonultató tárlaton.