Fotó: Kristó Róbert
Megérkeztek Hargita megyébe az első és második osztályos tanulók jelentős késéssel elkészült új tankönyvei, így a második félévben rendeződhet a tanév elején kialakult zűrzavar. Az új tankönyvekre nincs panasz, a pedagógusok örülnek, hogy van, miből tanítani.
2015. január 15., 19:342015. január 15., 19:34
2015. január 15., 20:312015. január 15., 20:31
Decemberben folyamatosan érkeztek Hargita megyébe az első és második osztályos gyerekek új tanterv alapján elkészült tankönyvei, így az iskolák többségében már a megfelelő didaktikai eszközökkel kezdődhet majd el a második félév. Ősszel az országos közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt az általános iskolák első két évfolyama könyvek nélkül kezdte a tanévet, majd a pillanatnyi tanácstalanság után átmeneti megoldásként legtöbb helyen bekérték a tavalyiakat, ám azok még a régi tanterv alapján készültek.
Az új könyvek a tanév második hónapjára sem készültek el, így az oktatási minisztérium képviselői áthidaló megoldásként utánnyomott tankönyvek megrendelésére utasították a megyei tanfelügyelőségeket. Ezek a tankönyvek novemberben érkeztek meg, és újak voltak, ám tartalmukat tekintve szintén nem voltak megfelelők, hiszen a régi tanterv alapján íródtak. Időközben az oktatási minisztérium közzétette az új tanterv alapján készült tankönyvek elektronikus változatait, a magyar anyanyelvű első osztályos diákok esetében két-két változatot a román, illetve magyar tankönyvből, így az elsősök és másodikosok régi tanterv alapján készült régi tankönyvből, régi tanterv alapján készült utánnyomott tankönyvből és új tanterv alapján elkészült elektronikus tankönyvből is tanultak az első félévben, majd decemberben elkezdtek érkezni az új tanterv alapján készült új tankönyvek is.
A legtöbb tantárgyból elkészültek az új tankönyvek, ám például magyar nyelvű matematika tankönyv még mindig nincs, ugyanis azt még nem fordították le, de a többit folyamatosan szállítja a megyei tanfelügyelőség az iskolákba, így van, ahol már az új tankönyvekkel kezdték a 2015-ös esztendőt – mondta el Bartolf Hedvig megyei főtanfelügyelő. Ahogy érkeztek a szállítmányok, úgy küldte is tovább azokat a tanfelügyelőség – fűzte hozzá a főtanfelügyelő.
Nyolcvan százalék fölött lehet azoknak a Hargita megyei iskoláknak az aránya, ahova már megérkeztek az új tankönyvek. A többibe is folyamatosan szállítják, van olyan nap, hogy kétszer, háromszor is fordul a tankönyvszállító autó – tájékoztatott Porsche Éva elemi oktatásért felelős tanfelügyelő. Azt is közölte, hogy nem nagyon kaptak még visszajelzéseket az új tankönyvekkel kapcsolatban a pedagógusoktól, akik egy nagyon nehéz perióduson vannak túl a tankönyvek késése miatt, és talán emiatt még jobban értékelik, hogy kézhez kapták az új tankönyveket.
Még nagyon az elején tartanak az új tankönyvekkel kapcsolatos ismereteknek, de azt már tapasztalták, hogy azokban az iskolákban, ahol lehetőség van a kivetítésre és internet-hozzáférésük is van, az új didaktikai eszközök interaktív részét is sokkal jobban tudják használni. Egyébként teljesen új szemlélet szerint készültek az új tankönyvek, lévén, hogy teljesen új kompetencia alapú a tanterv is egészen második osztály végéig, az viszont hiányosság, hogy a magyar matematika tankönyv mellett anyanyelvi kommunikációból és kisebbségi román nyelvű kommunikációból nincsenek új tankönyveik a másodikosoknak – mondta Porsche Éva.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!