A legfelsőbb bírósághoz fordult Csíkszereda alpolgármestere

Összeférhetetlenségi ügye miatt a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszékhez fellebbezett Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, miután korábbi keresetét a marosvásárhelyi ítélőtábla elutasította. Az alpolgármester ezúttal is az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megállapításának érvénytelenítését kéri.

Kovács Attila

2015. március 19., 20:072015. március 19., 20:07

2015. március 19., 20:072015. március 19., 20:07

Több hónapba telt, amíg Csíkszereda alpolgármestere megkapta a marosvásárhelyi ítélőtábla írásbeli közlését az ANI megállapítása elleni fellebbezésének elutasításáról. A döntésről már tavaly novemberben értesült, akkor hozta ezt a határozatot a táblabíróság, de az indoklást nem ismerte. Korábban azt mondta kérdésünkre, hogy szeretné elolvasni az elutasítás indoklását, és azután dönt, hogy a legfelsőbb törvényszéki fórumhoz fordul, vagy sem. Végül megtette ezt a lépést, élt a fellebbezési lehetőséggel.

Antal Attila úgy értékelte, az egész ügy alapja a korrupcióellenes harc és az átláthatóságért folyó állami intézkedéssorozat. „A védekezésemben folyamatosan próbáltam fenntartani és bizonyítani, hogy az én esetem nem az az eset, nem titkoltam el információt, nem is éltem vissza ezzel, és kértem a bíróságot, állapítsa meg, hogy itt egy mulasztásról, tévedésről van szó. Ezért kértem, hogy semmisítsék meg a jegyzőkönyvet. A táblabíróság erre nem volt hajlandó, ők gépiesen mondják a törvény szövegét” – fejtette ki kérdésünkre az alpolgármester.

Antal Attila szerint neki önmagáért nincs, miért harcolnia, de elvi kérdésként kezeli az ügyet. „A polgármester és a képviselőtársak meggyőztek arról, hogy ez egy ilyen süket helyzet, és ebben a helyzetben ilyen módon kell továbbmenni, és fellebbezzek. Ez egy elvi kérdés, ezzel győztek meg a kollégák is, hogy ilyen helyzetben ne hagyjam magam” – részletezte. Hozzátette, a fellebbezésben is fenntartotta, hogy nem követett el visszaélést, sem olyan dolgot, ami az önkormányzat hátrányára válna, és kérte, semmisítsék meg a jegyzőkönyvet. „Tarthatatlanul ellentmondásos és vicces ez az egész. Így mandátum közepén, tizenegy év után úgy gondoltam, nem hagyom, hogy ezt tegyék velem. Ezt még bevállaltam, és ha lehet, megpróbálom a munkámat végezni a hátralevő bő egy évben. Ha nem, úgy is jó” – mondta el az alpolgármester.

Az ANI tavaly februárban adott ki egy közleményt, amelynek értelmében, mivel Antal Attila 2008. június 20. és 2013. december 13. között alpolgármesteri tisztségének betöltésével egy időben egy cég ügyvezetője is volt, megsértette a 2003. évi 161-es törvényt. Az említett jogszabály kimondja, hogy a polgármesteri vagy alpolgármesteri tisztség összeférhetetlen egy cégnél betöltött ügyvezetői funkcióval. Az alpolgármester a jelentés nyilvánosságra hozatala után közölte, az említett céget pszichológiai rendelő üzemeltetése céljából hozták létre, ő ott nem dolgozott, jövedelmet nem szerzett, és az ügynökség vizsgálatáról értesülve a céget felszámolta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés