
Fotó: Kristó Róbert
Tornatermet alakítanának ki a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola számára a Szakszervezetek Művelődési Házában. Emellett öt új osztály-, illetve műhelyterem is helyet kapna az immáron a városi önkormányzat ügykezelésébe tartozó ingatlanban.
2014. november 27., 19:372014. november 27., 19:37
2014. november 27., 20:422014. november 27., 20:42
Egyelőre csak határozattervezetben szerepel az az elképzelés, miszerint megnövelnék a Nagy István Művészeti Szakközépiskola felületét az oktatási intézmény vezetőségének kérésére, és ezáltal összekötnék az iskolát a szomszédságában található Szakszervezetek Művelődési Házának északi szárnyával. Az utóbbi ingatlant a hónap elején vásárolta meg a város, így vált lehetővé, hogy az épületben az iskola számára biztosíthassanak felületeket. A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén dönt erről a határozattervezetről.
Az elképzelések szerint többek között rendeznék az iskola és a művelődési ház közötti területet, a művelődési ház első emeletén kapna helyet egy tornaterem két öltözővel, a második emeletén pedig öt szakteremmel bővülne a művészeti iskola.
Az önkormányzati képviselők 2005-ben fogadták el a Nagy István Művészeti Szakközépiskola sporttermének megvalósíthatósági tanulmányát. Korodi Szabolcs tervező a tanulmány kapcsán elmondta, akkor a Szakszervezetek Művelődési Háza, valamint az iskola közötti területre tervezték a tornaterem felépítését, úgy, hogy az új épület földszintjén kereskedelmi egységek kaptak volna helyet egy átjáróval az épület alatt, a Gál Sándor és a Szabadság tér közötti gyalogosforgalom biztonságossá tétele érdekében. Az épület emeletén lett volna a kosárlabdapálya méretű tornaterem. 2012-ben szintén a csíkszeredai önkormányzat megbízásából frissítették a projekt megvalósíthatósági tanulmányát.
„Szigorúbbakká váltak a statikai előírások és a hőszigetelési követelmények, ezért szükségessé vált a terv felújítása” – magyarázta Korodi. A Csíki Hírlap 2012 elején még arról cikkezett, hogy tavasszal elkezdik a művészeti iskola tornatermének felépítését. A terv akkor nem valósult meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!