A francia udvari zenétől a gyimesi néptáncig

Minden, régizenével foglalkozó kutató és előadó elsősorban a saját hazája kulturális örökségének feltárását és előadását tűzi ki célul. Kovács Gábor régizene- és tánckutató szerint: „A XVII. századi Erdély tánczenéje talán a legrejtélyesebb és egyben legizgalmasabb kutatási területet kínálja az erre vállalkozóknak. A kutató antennái egyszerre több irányba kell mutassanak: vizsgálnia kell a fennmaradt írott forrásokat, felkutatni az itt talált dallamok „családfájának” nyugat-európai őseit, valamint ezzel párhuzamosan elengedhetetlen a helyi népzenei és néptánchagyományok figyelembe vétele, hiszen a kor dokumentumai egyértelműen arra utalnak, hogy ezek ugyanolyan (ha éppen nem nagyobb!) jelentőséggel voltak jelen a XVII. századi Erdély táncéletében, mint a Nyugat-Európából ideszármazott dallamok.”

Ezt az összetettséget szemlélteti a Codex együttes műsora, a francia és erdélyi udvari zenék közti párhuzamon kívül az udvari zene és népzene, valamint az udvari táncok és a néptáncok közti hasonlóságra világít rá. Ezúttal nemcsak a zenészeket, hanem két táncospárt is színpadon láthatunk. Szabó Anikó és Szutor Péter reneszánsz táncokat, Virág Imola és Virág Endre pedig az ezekkel hasonlóságot mutató gyimesi és moldvai magyar néptáncokat mutatja be.

Francia barokk és erdélyi barokk zenét játszanak a műsor első felében – tudtuk meg Filip Ignáctól a Codex együttes művészeti vezetőjétől. Kihangsúlyozta, hogy a francia késői barokk számít nálunk kora barokknak, ennyi késéssel jutottak Erdélybe. „Ezeket a műveket a Kájoni-kódexből válogattuk, úgy tűnik, hogy ezek a barokk táncok hazai forrásból származnak és nem nyugatiakból. Elég nehéz a forráskutatás, mert sem Kájoni János, sem az előtte gyűjtő Seregély Mátyás nem jegyezte le, hogy honnan másolták ezeket a műveket. Azt sem tudjuk teljes pontossággal, hogy melyek a saját szerzemények. Akkoriban természetes volt, hogy valaki írt is és játszott is, az egész kódexből csak két mű alá írta oda Kájoni, hogy azt ő komponálta, de azt gyanítjuk, hogy a gyűjtemény több saját szerzeményt tartalmaz. Az is lehet, hogy a többi műről már ők sem tudták, hogy honnan származik, másolatokról készítettek másolatokat” – húzta alá Filip Ignác.

Amúgy Kovács Gábor is azt hangsúlyozza, hogy nem lehet tudni, akkoriban tényleg táncoltak ezekre a dallamokra, vagy sem. Ő azt remélte, hogy igen: „Hogy a ferences szerzetes Kájoni János és elődje, Seregély Mátyás pontosan mi célból írta le ezeket a (világi) dallamokat az egyébként egyházi zenét tartalmazó gyűjteménybe, nem tudjuk, de erősen hisszük, hogy talpalávalónak használták (erre utal például az a tény, hogy a táncot záró bók idejét jelző különálló hangzatot minden esetben gondosan a dallamok végére jegyezték!).”

Az előadás második fele a reneszánsz udvari zenék és a gyimesi és a moldvai csángó népzenék közti párhuzamokra mutat rá. Amint a művészeti vezető felhívta rá a figyelmet, most egyértelműen lehet következtetni arra, hogy mikor játszanak udvari és mikor népzenét. Ez azért említendő, mert az eddigi előadásaikban bemutatott dalok sokszor tartalmaztak kettősséget, érzékeltették a népzene és udvari zene közötti átmeneteket, hiszen Erdélyben sokkal közelebb állt a népzene az udvari zenéhez, mint Nyugat-Európában.

A reneszánsz időszakban két nyugat-európai ország táncai jutottak el az itt élő nemesség befolyására Erdélybe. Néhány évtizedes tolódással: a francia és az olasz táncok érkeztek országunkba – emelte ki honlapunknak Szabó Anikó reneszánsz táncos. Hozzátette, hogy ezúttal kizárólag francia táncokat adnak elő. „Olyan francia táncokat válogattunk össze, amelyek hasonló elemeket tartalmaznak, mint az erdélyi néptáncok. A legősibbek ezek közül a körtáncok, amelynek a figuratív elmeit fel lehet fedezni a néptáncokban, de a páros táncokban is felfedezhetők a férfi-nő közti csalogatós, páros játék, kergetőzés táncfigurák közti párhuzamok. Nyilván az udvari táncok gesztusvilága sokkal kötöttebb volt. A hasonlóság természetesen nem véletlen, hiszen a körtáncok már a reneszánsz korban népi eredetűek voltak. Annyira bekerültek a báltermekbe, hogy minden bál körtáncokkal kezdődött. Lényegi különbség népi és az udvari tánc között csak a tartásban mutatkozott” – vázolta röviden az előadás lényegét Szabó Anikó. A műsor tehát kultúrtörténeti szempontból is érdekes, de ahogy erről Kovács Gábor vall: „a legfontosabbat se felejtsük el: remek zenészek remek zenélése!”

Párbeszédek erdélyi és európai, udvari és népi zenék és táncok között

Helyszínek és időpontok:
Csíkszereda: november 2-a 19 óra Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium díszterme (Mihai Eminescu utca 3.), Sepsiszentgyörgy: november 3-a 18 óra Székely Nemzeti Múzeum, Bartók Terem (az előadás része a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénynek), Brassó: november 4-e 18 óra Reménység Háza, Református Templom (Moldovei utca 2.), Bukarest: november 5-e 19 óra Román Nemzeti Parasztmúzeum, Horia Bernea Stúdió (Monetăriei u. 3.).

Fellépők:
Filip Ignác Csaba (furulyák, fuvolák) – művészeti vezető
Kovács László (hegedű, ének), Adorján Csaba (brácsa, kontra), Lázár Zsombor (gordonka, koboz), Szőgyör Árpád (nagybőgő, gardony), Paul Cristian (csembaló).
Meghívottak: Szabó Anikó, Szutor Péter, Virág Imola, Virág Endre (tánc).

Az előadásokat táncház követi. A belépés az előadásokra ingyenes.