
Meglehetősen nehézkes megközelíteni a csíkszeredai Fűzfa lakótelepen lévő hulladéktárolókat gumicsizma nélkül. A sártenger közepén lévő szeméthegy alatt található a januárban leégett két földbe ásott kuka.
2016. február 02., 18:102016. február 02., 18:10
2016. február 02., 19:562016. február 02., 19:56
„Sokan kénytelenek a szemetet a földre üríteni, a guberálók örömére” – elégedetlenkedett egy közelben lakó. Az általa küldött fényképeken jól látható a sártenger és az is, hogy halomba gyűlt a földön, a leégett földbe ásott edények helyén a háztartási szemét. Egy ruhaneműket és egy műanyagokat gyűjtő tároló áll a felgyújtott kukákkal szemben, és bár a fotókon nem kivehető, a helyszínen még további két földbe süllyesztett kuka áll a lakók rendelkezésére.
„Igyekszünk minél hamarabb megoldást találni a helyzetre. Nem győzzük takarítani és összeszedni a helyszínről a szemetet, mert sokan a földre borítják, holott ott van mellette két hulladéktároló, amelyeket kétnaponta ürítünk” – válaszolta megkeresésünkre Bors Béla, az Eco-Csík Kft. aligazgatója. Hozzátette, még nem emelték ki a földből a felgyújtott tárolókat, hogy ne hagyjanak a helyükben két, egyenként négy méter mély gödröt. „Amint az időjárás felmelegszik, kiássuk és helyükre vagy újakat helyezünk ki, vagy megszüntetjük azokat a tározókat” – mondta. A sártengerrel kapcsolatban annyit magyarázatként hozzáfűzött, hogy az azért van, mert a Fűzfa lakótelep teljes felújítása során felásták az övezetet, hogy vezetékeket cseréljenek.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!