
Fotó: Veres Nándor
Csíkszereda több utcájában végeztet aszfaltozást a polgármesteri hivatal. A nyári útkarbantartás keretében különböző járdaszakaszokon készül új burkolat, parkolókat, tömbházak belső udvarait is megújítják.
2016. április 22., 10:552016. április 22., 10:55
2016. április 22., 10:562016. április 22., 10:56
A korábban elhangzott ígéretnek megfelelően a Fürdő utca aszfaltozása is szerepel azon a listán, amelyet a polgármesteri hivatal munkatársai állítottak össze a szükséges munkálatokról – tudtuk meg Szőke Domokostól. Csíkszereda alpolgármestere közöllte, az útkarbantartás az aszfaltozott útszakaszok kátyúzásával, illetve a somlyói, taplocai és csobotfalvi kisebb utcákban kavicsozással kezdődik, amelyet pünkösdig szeretnének elvégezni.
Több olyan utca, útszakasz is van, amelyekben új aszfaltburkolat készül. Így a már említett Fürdő utca mellett a Tudor Vladimirescu utca felső, a Nagy Laji-dombja melletti szakaszán is, amelynek helyzetéről többször beszámoltunk. A Szabadság és Zöldfa utcákban már két éve előirányozták az aszfaltozást, de ezt akkor a gázvezetékcsere miatt kellett halasztani, most pótolják. Új aszfaltburkolatot kap a Stadion utca a Nagy Imre Általános Iskola előtti szakaszon, a Somlyó utca egy része, a csíksomlyói borvízforráshoz vezető Kissomlyó utcában pedig még egy aszfaltréteget helyeznek el, mivel tavaly ez elmaradt.
Somlyón és Taplocán még több kisebb utca aszfaltozását szeretnék elvégezni, de ez attól is függ, hogy a regionális víz- és csatornaszolgáltató Harvíz Rt. vagy a gázszolgáltató E-on Gaz akar-e ezekben munkálatokat végezni, illetve van-e olyan szempont, amelyeket munkavégzéskor figyelembe kell venni – közölte az alpolgármester. Ezért átiratokat küldtek a szolgáltatóknak, és várják a visszajelzéseket. Hasonló a helyzet a Hargita utcában, a vasúti felüljáró híd és a város széle között, ahol új járdára van szükség, és a Hargita utca mellékutcái közül az Olt és Sas utcákban, ahol új aszfaltburkolat készülne, amennyiben a vízhálózat elvégzett bővítése nem igényel újabb beavatkozásokat.
A Kossuth Lajos utcában, a vasútállomástól a Hargita, Kossuth, Vörösmarty és Szív utcák kereszteződéséig újraaszfaltozzák a járdát, hasonlóképpen a Fürdő utcában is. Ugyanez történik a Piac utca egy részén, illetve több lakótelepi, kisebb szakaszon, mint a Decemberi Forradalom vagy Szív utcákban. Utóbbi utcában a Stadion kazánház közelében található parkolót is felújítják, akárcsak a Kossuth utcai, tavaly hőszigetelt tömbházak mögötti parkolót, ahonnan bádoggarázsokat bontottak le. Ugyanakkor lakótelepi kisebb belső udvarokat, parkolókat is aszfaltoznak – tudtuk meg.
A nyári útkarbantartás elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárásra, akárcsak az elmúlt néhány évben, most is egyedüliként nyújtotta be ajánlatát a helybeli ING Service cég. A közbeszerzés befejeződött, jövő hét folyamán megtörténik a kivitelezési szerződés aláírása is – tájékoztatott az alpolgármester. A szerződés értelmében a tervezett munkálatokat áfával együtt 4,5 millió lejből valósítják meg, őszre kell végezni.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!