
Fotó: Veres Nándor
A csíkrákosi iskolaépületben és a göröcsfalvi közbirtokosság által biztosított teremben kezdte a második félévet hétfőn az a két osztályközösség, amely eddig a göröcsfalvi iskolaépületben tanult. Áthelyezésükre azért volt szükség, mert elkezdték a göröcsfalvi létesítmény felújítását.
2016. február 17., 22:212016. február 17., 22:21
2016. február 17., 22:212016. február 17., 22:21
A csíkrákosi oktatási intézmények tatarozásának utolsó munkálatához fogtak hozzá a napokban Göröcsfalván – ismertette Császár Attila. Rákos polgármestere elmondta, az intézmények korszerűsítésének első lépéseként óvodát építettek, azzal párhuzamosan elkezdődött a rákosi iskola épületének teljes felújítása, amelyet rövidesen sikerül befejezni – a községközpontban álló iskolaépület bővítése, tatarozása 2007-től zajlik. Annak befejezését és a nemrég elkezdett göröcsfalvi iskolaépület felújítását követően korszerű épületekben tanulhat a község minden iskolása és óvodása.
Császár megjegyezte, tulajdonképpen két éve fogtak hozzá a iskolaépület rendbehozatalához, akkor a tetőzetet cserélték ki. Az elkövetkező hónapokban pedig teljes külső-belső felújítást végeznek az épületen, többek között nyílászárókat, villanyvezetékeket cserélnek, fűtésrendszert szerelnek, festenek, padlóznak. Sőt az épületet körülvevő terület rendezését is megoldják. Amennyiben az időjárás engedi, május végére befejezik a munkálatokat – rendbe hozva az épület három termét, illemhelyiségét, illetve kialakítva egy kazánházat. A beruházás mintegy 330 ezer lejbe kerül, ennek kivitelezéséhez Hargita Megye Tanácsa 100 ezer lejt utalt ki, a Göröcsfalvi Kokojzavész Közbirtokosság eddig 50 ezer lejt ajánlott fel a célra. A fennmaradó összeget Rákos önkormányzata saját költségvetéséből finanszírozza majd – avatott be az illetékes.
Két osztály működik a göröcsfalvi elemi iskolában, amelyek hétfőtől ideiglenesen – a felújítás idejére – a községközpontban lévő iskolaépületben és a göröcsfalvi közbirtokosság székházában kapnak helyet. Az első osztályosok hétfőtől a göröcsfalvi épületben, míg a negyedikes tanulók a központi iskolában tanulnak. A változás közel 40 gyereket érint – ismertette a részleteket a községvezető. Hozzátette, az érintett szülők jól fogadták a hírt, örültek, hogy felújítják a tantermeket, nem jelentett gondot az sem, hogy fél évet máshová kell iskolába járatni a gyermekeket. Ahogy a polgármester fogalmazott, az osztálytermek múlt század eleji állapotokat tükröztek, mindenképp szükséges volt a tatarozás elkezdése.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
szóljon hozzá!