
Fotó: Csíksomlyói Passió Csoport
Nem mindennapi egyházi – és egyben szabadidős – rendezvényre készülnek Csíksomlyón: a Csíksomlyói Passió lesz a 2024-es Europassió Kongresszus házigazdája. Svella Adéllal, a Passió rendezőjével beszélgettünk.
2024. május 29., 09:522024. május 29., 09:52
2024. május 29., 18:402024. május 29., 18:40
Gazdag programkínálattal készülnek az idei Europassió Kongresszusra, az érdeklődők többek között kiállításon, rajzfilmvetítésen és természetesen a Passió játékon vehetnek részt.
A Csíksomlyói Passió 1996-tól tagja az Europassió Szövetségnek. „Nagy örömmel csatlakoztunk ehhez a szervezethez, aminek a hagyományok éltetése a fő célja, tehát a keresztény kultúrának, a népművészetnek, a hagyományoknak a fenntartása” – hangsúlyozta a Székelyhonnak rendező és koreográfus.
„Ami Nyugat-Európában töretlenül megmaradt a középkortól, az nálunk a kommunizmus és más történelmi viszályok miatt megtört, és 1996-ban újítottuk újra, teljesen más formában, mint ahogyan az 1700-as években az iskoladrámákban megnyilvánult.” A Csíksomlyói Passiót, Jézus szenvedéstörténetének misztériumjátékát inkább tánc és klasszikus zene alapján újították meg, amiben a zenén és a nonverbális kommunikáción keresztül fejezik ki a színészek a játék mondanivalóját.
egyfajta meditációs formában – részletezte Svella Adél.
Az Europassió Kongresszusra tizenkét országból várnak látogatókat, így Németországból, Ausztriából, Olaszországból, Csehországból, Lengyelországból, Szlovéniából, Spanyolországból, Hollandiából, Belgiumból, Franciaországból, Magyarországról és természetesen Románia különböző szegleteiből. Ez 32 különböző Passió-csoportot jelent.
Maga a kongresszus egy vándorló esemény, mindig más közösség szervezi meg.
„Ez egy szimbolikus lépés: megkapjuk ezt a vándorszobrot, nálunk van egy évig a felkészülés ideje alatt. Mi arra vigyázunk, az pedig nekünk erőt ad a szervezéshez, és most mi fogjuk majd átadni a németországi csoportnak.”
A tucatnyi országból érkező csapatok a saját passiócsoportjuknak a képviselői, küldöttei, és mint nézők lesznek jelen a Csíksomlyói Passiójátékon. Mindig az az ország mutatja be a passiójátékot, amely országban épp szervezik a kongresszust.
„Az a célunk, hogy ezek a képviselők, ha eljönnek ide Romániába, Erdélybe, megismerjék a mi hitvilágunkat, kulturális értékeinket, nemzeti gyökereinket, gasztronómiánkat. Ezért olyan változatos programmal készültünk itt a három nap alatt, hogy tényleg élménnyel feltöltekezve térjenek haza Nyugat-Európába, és
Nagy örömmel és nagy vágyakozással, várakozással jönnek” – fogalmazott Svella Adél. Hozzátette még, hogy a legnagyobb üzenete ennek a kongresszusnak, hogy majdnem egy időben lesz az európai parlamenti választásokkal.
„Nem véletlen, hogy Európa képviselteti magát tizenkét országból Csíksomlyón, a kegytemplomnál, a Szűzanya lábánál. Tudatosan tudunk majd imádkozni a békéért, pont az európai parlamenti választások előestéjén.”
Néhány mondatban a programról
A passióban szereplők a szervezők is egyben, akik munkaidejükön kívül, család mellett, szabadidejükben rááldoztak már egy évet a passiójátékra. Az egész program ötszáz embert mozgósít. Ami különösen kiemeli az idei eseményt, hogy az elkövetkezendő nyolcvan évben nem lesz Csíksomlyón megszervezve az Europassió Kongresszus, így a szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy vegyenek részt a programokban.
Június 6-án este 8 órától a csíkszeredai Vár téren zászlófelvonás lesz, ahol a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvózenekar tart koncertet.
Június 7-én délelőtt 10 órától lesz a megnyitóünnepség a csíksomlyói kegytemplomban, ezt követően a Szentegyházi Gyermekfilharmónia lép fel.
Június 8-án délelőtt 11 órától folklórműsor lesz a Csíki Moziban, déli 12-től délután 5 óráig pedig a Mária-kerti programokra látogathatnak az érdeklődők, így megtekinthetik a Passió-kiállítást, a Népművészeti kiállítást, de részt vehetnek a Mária-út bemutatásán, a Visit Hargita programjainak megismerésén, lesz rajzfilmvetítés a Székely Legendárium jóvoltából, bemutatják a pálos rendet, majd rózsafűzérima lesz a békéért. Délután 5 órától a Mária-kertből lesz az indulás a passiójátékra, majd este 6 órától szentmise lesz a kegytemplomban.
Az Európassió Kongresszus társszervezői: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!