
Vízhiánnyal, korlátozással járnak a csőtörések, és jelentős a beavatkozások költsége
Fotó: Tusnádfürdő/Facebook
Noha több mint egy éve már aláírták a kivitelezési szerződést a Tusnádfürdőt és Tusnád községet is ellátó új vízvezeték építésére, a munkálatokat csak 2024 tavaszán tudják elkezdeni. A hosszúra nyúlt előkészületek addig befejeződnek, a szükséges anyagokat is beszerzi a kivitelező.
2023. november 13., 10:172023. november 13., 10:17
A fürdővárost és a községet ellátó, gyatra minőségű vízvezeték ismétlődő törései, és az ebből fakadó vízhiány, illetve korlátozás kiküszöbölése miatt is igen fontos beruházás kivitelezésére – amelyet az Országos Beruházási Társaság (CNI) végeztet – már tavaly októberben szerződést írtak alá.
Annak ellenére viszont, hogy
A szakhatósági beleegyezések mellett két helyi önkormányzati határozatra is szükség volt ahhoz, hogy építkezési engedélyt lehessen igényelni a Hargita megyei tanácstól.
Butyka Zsolt tusnádfürdői polgármester kérdésünkre azt mondta, hogy mindkét határozat megszületett, a vezeték nyomvonala csak közterületet fog érinteni,
A 18 kilométeresre tervezett ellátóvezeték kiindulópontja Csíkszentsimon, ahol a vízlelőhely található, ott korszerű szivattyú- és vízházatot kell építeni a megfelelő szűrőberendezésekkel együtt,
A városvezető azt már korábban jelezte, hogy mivel az érvényes szabályozás szerint ellátóvezetékhez közvetlenül elosztóvezeték nem csatlakoztatható, csak víztartályok, tisztító- és szivattyúállomás közbeiktatásával, Tusnád község településeinek vízellátásához ilyen létesítmények telepítésére lesz szükség. Amíg ezek elkészülnek,
Butyka Zsolt nemrég ismét Bukarestben egyeztetett a finanszírozóval, a tervezővel a kivitelezővel. Mint elmondta, minden dokumentációt, ami az építkezési engedélyhez szükséges, beküldenek jóváhagyásra a CNI-hez, amikor ez megtörtént, akkor kérik az építkezési engedélyt a megyei tanácstól.
A jóváhagyás után ugyanakkor a kivitelező beszerzi a szükséges anyagokat, főként az acélcsöveket. Tavasszal pedig munkához látnak – ígéretük szerint a csővezetéket két hónap alatt el lehet készíteni, a beruházás többi része viszont időigényesebb.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!