
Szénási Szilvia szerint igazi változást csak közösen lehet elérni
Romák egy befogadóbb társadalomban címmel tartott konferenciát szerdán Székelyudvarhelyen a Gyulfehérvári Caritas. Az eseményen elhangzott, egymás megismerése az egyik leghatékonyabb módszer az előítéletekkel szembeni küzdelemben.
2019. október 16., 15:272019. október 16., 15:27
A közösségünkben élő romák a mi családunk tagjai, akiket fel kell karoljunk, a mostani konferencia pedig ehhez a közös munkához tud információkat, energiát adni – jelentette ki köszöntőbeszédében Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális gondozással foglalkozó ágazatának igazgatója. Éppen ezért is örvendett, hogy egyebek mellett
Kijelentette ugyanakkor, hogy jelentősebb változást, csakis nagyobb források bevonásával lehet elérni.
Szénási Szilvia, a magyarországi UCCU Alapítvány képviselője kijelentette, a romákkal szembeni előítéletek megszüntetéséhez elengedhetetlen a szemtől szembeni párbeszéd és egymás megismerése.
– jelentette ki. Éppen ezért szervezetük olyan foglalkozások megszervezésével igyekszik megszüntetni az előítéleteket, amelyek során egyebek mellett
Mindemellett sétákat is szerveznek a többségében cigányok által lakott településrészeken. Szénási Szilvia hangsúlyozta, ezeken a programokon például közös tapasztalatcserén alapuló kritikus gondolkodást, vitakultúrát fejlesztenek.
– fogalmazott. Hozzátette, csak akkor lehet változást elérni, ha ezért közösen dolgozik mindenki.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!