
A csíkszeredai vasútállomás épülete. Nincs pénz a felújítására
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai vasútállomáson csak az alacsony peronok megemelésére elég jelenleg a vasúttársaság pénze. Az épületet is érintő teljes felújítást európai uniós pályázati támogatással remélik megoldani, de nem lehet tudni, hogy mikor.
2017. március 16., 10:112017. március 16., 10:11
2017. március 16., 15:442017. március 16., 15:44
Az elhanyagoltság és az állomásépület gyatra állapota mellett a legnagyobb probléma felkapaszkodni egy-egy vonatra a csíkszeredai vasútállomáson – a vagonok magasságához túl mélyen vannak a peronok. Alacsonyabb vagy mozgásukban korlátozott, idősebb embereknek sokszor segítségre van szükségük ehhez. A helyzet most jó irányba változik – tett határozott ígéretet a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságnak igazgatója.
Három peron lesz magasabb
Ioan Pintea szerint a területi igazgatóság rendelkezésérre álló összegből Csíkszeredában az alacsony peronok megemelésére van lehetőség, más beruházásokra viszont nem jut pénz. Mint elmondta, a tavaly megkötött szerződés értelmében az első vágány melletti, valamint, a második és harmadik, illetve a harmadik és negyedik vágány közötti peronok megemelését végzi el a megbízott cég, a költség meghaladja a 2 millió lejt. „A részletes kiviteli tervek készülnek, amelyeket még jóvá kell hagyatni, ezután kezdhetnek dolgozni” – részletezte az igazgató, aki hozzátette, valószínűleg nem készül el minden ebben az évben, de az első vágány melletti peront mindenképp megemelik.
Nehéz felszállni a vonatokra a csíkszeredai vasútállomáson. Ezt a problémát tudják csak orvosolni
Fotó: Veres Nándor
Jelentős költségek
Ioan Pintea úgy vélte, az állomásépület felújítását a megerősítéssel kellene kezdeni, de mivel a költségeket a területi igazgatóság nem tudja fedezni, ez csak európai uniós támogatással történhet meg. „A korábban készült megvalósíthatósági tanulmány mintegy 50 millió lejre becsülte az épület, peronok és vágányok teljes felújításának költségeit – ez akkora összeg, amelyet a kolozsvári vagy brassói állomásokra sem költöttek. Ha mi most egy kisebb munkálatot végeztetnénk el, utána nem kapnánk támogatást a teljes felújításra. Ha meglesz a támogatás, a megemelt peronok maradhatnak, így az épület megerősítését és európai szintű modernizálását kell elvégezni” – magyarázta Pintea. A csíkszeredaihoz hasonló helyzetben van egyébként a szatmárnémeti, nagybányai vagy a tîrgoviștei vasútállomás is. Az igazgató ugyanakkor elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a két éve elvégzett javítások, belső meszelés, az illemhelyek felújítása és az aluljáró takarítása, fertőtlenítése után a tisztaságot nem lehet megőrizni, és szerinte ebben a város nem segít.
Füstbe ment tervek
Több éve húzódik különböző okok miatt a vasútállomás felújítása. Több évvel ezelőtt még nyolcmillió eurós beruházást terveztek, de aztán az is kiderült, hogy európai uniós támogatási lehetőség hiányában a vasúttársaságnak saját pénzből kell elvégeznie a felújítást. 2014 őszén egy kivitelezési szerződést is kötöttek a munkálatokra, de a tervezés során elvégzett szakértői vizsgálat megállapította, hogy az állomás épülete megerősítésre szorul, amelynek költsége jóval nagyobb, mint a felújításhoz rendelkezésre álló összeg, ezért a kivitelezési szerződést felbontották. Tavaly a közbeszerzési törvény módosítása késleltette a kiírást, végül szerződést kötöttek egy céggel, amely elvégzi a peronok magasítását.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!