
A liturgikus bútorzatot is Bogos Ernő tervezte
Fotó: Bogos Ernő
Ideiglenesen, kifejezetten Ferenc pápa látogatásának idejére födik be a csíksomlyói nyeregben a Hármashalom oltár előtti pódiumot – a befödés faszerkezetű, amelyre fehér vásznat vonnak. Egyébként a Vatikán kérése volt, hogy ne csak részlegesen, hanem teljesen födjék be az emelvényt.
2019. április 26., 17:152019. április 26., 17:15
A Hármashalom oltár három évvel ezelőtti felújítása kapcsán is felvetődött a ferences rendi szerzetesek részéről, hogy befödessék azt, és született is egy szétszedhető, baldachinos befödési elképzelés, amellyel csak egy részét födték volna be az oltárnak, ám végül ez nem valósult meg, a ferencesek más megoldással bővítették akkor a tetőzetet.
„Ferenc pápa csíksomlyói látogatása kapcsán újra előtérbe került az emelvény befödése, ezért januárban felkértek a tervezésre, a korábbi baldachinos elképzelésünket azonban Vatikánban nem fogadták el, ugyanis azt kérték, hogy teljesen födjük be az oltár előtti pódiumot. Így a korábbi elképzelés továbbgondolásaként készült el az új faszerkezetes, fehér vászonnal bevont födés terve” – osztotta meg az előzményeket Bogos Ernő csíkszeredai tervező. Hozzátette, mivel az oltárt annak idején Makovecz Imre tervezte, így
amelyet meg is tettek, illetve Vatikánban is jóváhagyták, így foghattak hozzá a kivitelezéshez.
A tervező kiemelte, a beavatkozás csak ideiglenes jellegű, kifejezetten a pápalátogatás idejére valósul meg, három hónapig maradhat így, ennyi időre szól az építkezési engedélye, ezt követően
Mint megtudtuk, nemcsak a befödés készül el a római katolikus egyházfő érkezésére, hanem többek között kissé megnagyobbítják az oltár előtti emelvény oldalsó részeit, kicserélik a pódium padlózatát, és új lépcsőket is kialakítanak.
Fotó: Bogos Ernő
Szintén Bogos Ernő tervezte meg a liturgikus bútorzatot – az oltárt, a székeket, illetve egyéb bútorokat –, ugyancsak a Vatikán elvárásainak megfelelően, és ezek a darabok a pápalátogatást követően a ferenceseknél maradnak.

Közzétették húsvéthétfőn a Csíksomlyó–kegyhely Facebook-oldalán a Hármashalom oltár előtti pódium lefödésének látványtervét. A kivitelezésre szükséges összeg közel 60 százalékát pályázatból és adományokból fedezték.
A Hármashalom oltár eredeti tervét P. Bartók Albert ferences atya gondolta ki, a kivitelezési technikai tervet pedig Makovecz Imre budapesti műépítész készítette el. A megvalósításba a helyi Bogos Ernő műépítész is besegített, az oltár végül 1996-ban készült el.
Fotó: Bogos Ernő

Látványos szakaszba lépett a pápalátogatás előkészítése, ugyanis elkezdték a csíksomlyói Hármashalom oltár kibővítését és átalakítását. A munkálatok révén praktikusabbá és tágasabbá változtatják a létesítményt. Exkluzív fotókon mutatjuk.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
7 hozzászólás