Hirdetés
Hirdetés

Cekend-tetői hulladéktározó: szerződésszegést emleget a város

Ebben az ütemben húsz helyett négy év alatt megtelhet a Cekend-tetői szeméttároló •  Fotó: Barabás Ákos

Ebben az ütemben húsz helyett négy év alatt megtelhet a Cekend-tetői szeméttároló

Fotó: Barabás Ákos

Többszörös szerződésszegéssel károsítja meg évek óta Székelydvarhelyet a Cekend-tetői hulladéktározót üzemeltető RDE Hargita Kft. Nem csak környezetvédelmi kockázatot jelent a szeméttelep, hanem a fél Romániából befogadott hulladék miatt Udvarhelyszéknek akut szemétgondjai lesznek: a húsz évre tervezett tárolót néhány év alatt teljesen feltölthetik – derül ki egy hozzánk eljutott dokumentumból.

Székelyhon

2017. szeptember 29., 13:192017. szeptember 29., 13:19

2017. szeptember 29., 18:142017. szeptember 29., 18:14

A fentieket nem mi állítjuk, hanem az udvarhelyi polgármester és a jogi átvilágításban részt vevő ügyvéd által kiadott előzetes tájékoztató, melyet sikerült megszereznünk. Akkora pofon ez az ügy minden szereplőjének – és a régiónak is –, hogy a fal adja a másikat. Változtatás nélkül közöljük a dokumentumot. (Szőke László)

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Előzetes tájékoztató a Székelyudvarhely város és az RDE Harghita Srl. között kialakult jogvitáról

  • 1. Székelyudvarhely Város és az RDE HARGHITA Kft. korlátolt felelősségű társaság (cégjegyzékszáma J19/1157/1994, adószáma 6582234, tagja az NHSZ Zrt.) társulási szerződés keretében a város közelében található Cekend-tetőn hulladékfeldolgozó üzemet működtet. A város 19,9 hektáros területet biztosított a hulladékgazdálkodó üzem számára.

    Hirdetés
  • 2. A szerződés részét képező szerződéses dokumentáció szerint regionális hulladékfeldolgozó jön létre, ahol a „regionális” kifejezés valójában kisrégiós jelentésű, ugyanis tételesen fel vannak sorolva azok a Hargita megyei települések, amelyeket az üzemnek ki kell szolgálnia. A befektetés üzleti terve szintén e kisrégiós jelleget figyelembe véve készült el.

  • 3. Az RDE HARGHITA Kft. a 2005. november 14-én megkötött, a 2005/103. sz. helyi tanácsi határozattal jóváhagyott 9843. sz. társulási szerződés és a vonatkozó engedélyek súlyos megszegésével azonban a Székelyföldön kívülről jelentős mennyiségű hulladékot fogad be és tárol az üzemben. Az állami ellenőrző hatóságok adatai szerint 2016-ban 46 Hargita megyén kívüli település hulladékát fogadta be törvénytelenül az üzem, és a Hargita megyei települések köre sincs rendezve a szerződésben. A megyén kívülről beérkező hulladék rendkívüli mennyiségének következtében a cellák túl gyorsan telnek be, és súlyos környezeti problémák is jelentkeztek.

  • 4. Ugyanakkor az RDE HARGHITA Kft. korlátolt felelősségű társaság a társulási szerződésben vállalta, hogy éves üzleti forgalmának 1%-ával egyenértékű részesedést biztosít a város javára. Ezt az RDE HARGHITA Kft. kizárólag a szerződéses dokumentumokban lehatárolt földrajzi terület vonatkozásában teljesítette és teljesíti, ezzel szintén szerződésszegést követ el, és anyagi kárt okoz a városi költségvetésnek.

  • 5. A Cekend-tetőn jelentős törvénytelenül feldolgozott/tárolt szemét gyűlt fel, amelynek kérdését rendezni kell.

  • 6. Szóbeli tárgyalás után 2017. július 12-én felszólítottuk az RDE HARGHITA Kft.-t, hogy szüntesse be a törvénytelen hulladékgazdálkodási tevékenységet, és javasoltuk, hogy a társulási szerződés 30 napon belül történő újratárgyalásával rendezzük a helyzetet. Az RDE HARGHITA Kft. nem válaszolt a felszólításra. Ezt követően tájékoztattuk a kialakult vitáról Weingartner Balázs urat, az NHSZ Zrt. elnök-vezérigazgatóját. Az együttműködés és a jóhiszeműség jegyében jártunk el, de az illegálisan befogadott és tárolt hulladék mennyiségének gyors ütemű növekedése a megfelelő jogi lépések megtételére kényszerít.

  • 7. Környezetvédelmi és a lakossági elvárások szempontjából is rendkívül érzékeny kérdésről van szó, ugyanakkor a kérdés politikai szempontból is érzékeny.

Székelyudvarhely, 2017. augusztus 24.
Gálfi Árpád,
Székelyudvarhely polgármestere
Dr. Veress Emőd,
ügyvéd

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés