
Jelenleg buszmegálló van, de két év múlva külön buszsáv is lesz
Fotó: Haáz Vince
Csupán a vasútállomástól a főtérig, néhány száz méteren lesz kerékpársáv a felújításra tervezett Dózsa György utcában Marosvásárhelyen. A 6,6 millió eurós beruházás részeként csaknem négy kilométeren lesz külön autóbuszoknak kijelölt sáv. De ez sem csak a tömegközlekedésé lesz.
2019. augusztus 19., 22:062019. augusztus 19., 22:06
Európai uniós pályázaton nyert 6,6 millió eurós pénzalapot Marosvásárhely, hogy felújítsa a város Kolozsvár felőli bejáratától a központig vezető Dózsa György utcát. Az eredeti tervet már 2017-ben összeállították, majd tavaly felfrissítették és benyújtották elbírálásra.
Mint Cosmin Blaga, a városháza sajtószóvivője elmondta,
A tervek szerint a Dózsa György utca szinte teljes hosszában kijelölnék a buszsávot, amelyet a kijelölt órákban (7–9 és 14–17 óra között) kizárólag tömegközlekedési járművek használhatnának. Ahol szükséges, sávot bővítenek, de felújítják a járdákat, és a nagyon forgalmas út mentén fákat is ültetnek. Mindez azt is jelenti, hogy
A Dózsa György utca felújítása és részleges átalakítása során a még meglévő villanyoszlopokat is kicserélik, illetve külön megvilágítják majd az átjárókat.
Ezen a szakaszon külön sáv lesz a kerékpárosoknak
Fotó: Haáz Vince
A buszsávra nagy szükség van a város egyik legforgalmasabb utcájában. Mint Tatár Béla, a tömegközlekedési vállalat vezetője korábban elmondta, jelenleg csupán 20 km/órás sebességgel tudnak haladni a járművek, ám a külön sáv lehetővé tenné, hogy legalább 25–28 km/órás sebességet tudjanak elérni, és jobban be tudják tartani a menetrendet.
holott a kerékpározást szorgalmazók szerint lehetőség lett volna a vegyipari kombináttól egészen a belvárosig, vagyis legkevesebb öt kilométernyi kerékpársávot kialakítani a Dózsa György utca felújításával. A munkálatoknak előreláthatóan csak jövő évben fognak neki, de az is lehetséges, hogy 2020-ban csak a terveket készítik el és a kivitelezőt választják ki.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás