
Fotó: László Ildikó
Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutató emléke előtt tiszteleg legújabb előadásával az Udvarhely Néptáncműhely, amelyet május 8-án mutatnak be Székelyudvarhelyen. A próbák már javában zajlanak, ottjártunkkor néhány kulisszatitokba is beavattak a néptáncműhely munkatársai.
2024. május 02., 10:232024. május 02., 10:23
A Ritka magyar címet viselő előadást egy rég megformálódott ötlet alapján hívják életre – kezdte a beszámolót az Udvarhely Néptáncműhely részéről Antal József, a rendező munkatársa, rámutatva, hogy úgy vélik:
Kifejtette, hogy ez különösen fontos, mert az erdélyi koreográfus és táncos szakmában nagyon sokan kapcsolatba kerültek vele, és
Javában zajlanak a próbák, már a nagyszínpadon
Fotó: László Ildikó
Tőkés Csaba Zsolt koreográfus-rendező kiemelte, hogy a Ritka magyar cím több okból is megfelelőnek bizonyult:
Ugyanakkor Kallós Zoltán egy fontos üzenetét is szeretné tolmácsolni, felhívva az emberek figyelmét az emberi élet mulandóságára, és annak fontosságára, hogy nem mindegy mit hagyunk hátra a következő generációknak.
A táncműhelynek régen volt már olyan folklór előadása, mint a mostani
Fotó: László Ildikó
Mint a rendező részletezte,
A koreográfus-rendező szerint tulajdonképpen lehetetlen küldetésre vállalkoztak, hiszen Kallós Zoltánnak akkora hagyatéka van, hogy azt lehetetlen egyetlen előadásba belefogni, de
Fotó: László Ildikó
Ehhez kapcsolódóan Lőrincz Hortenzia társkoreográfus rámutatott, Kallós Zoltán a szakmai munkásságának egy jelentős részét Moldvában és a Gyimesekben töltötte, de ez a tájegység most kimarad a műsorból, mert
„Nem akartunk egy tág merítést, de tudni kell, hogy a moldvai és a csángó magyarságnál folytatott gyűjtései is ugyanolyan jelentősek, lehet hogy a későbbiekben erről is készül majd egy műsor” – mutatott rá a Hortenzia, hozzátéve, hogy igyekeztek nagyon egyszerű díszleteket és jelmezeket használni az előadásban. Ennek megfelelően abban jártak,
Fotó: László Ildikó
A táncműhelynek egyébként nagyon régen volt már viseletes, folklór előadása, a Ritka magyar pedig érzések, érzetek nyelvén a tiszta folklórból táplálkozva igyekszik Kallós Zoltán életére emlékezni, úgy, hogy az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó rítusok jelennek meg benne: egy-két apró történet.
Az Udvarhely Néptáncműhely teljes tánckarát felvonultató előadásának bemutatójára május 8-án kerül sor 19 órától, majd 9-én, 10-én és 15-én is lesz egy-egy előadás ugyancsak 19 órától. Az előadásban közreműködik a Kedves Zenekar – Kedves Botond, Kelemen Molnár János, Román Hunor és Szabó Lóránt Győző –, Zilincki Károly hangtechnikus, Toásó István fénytechnikus, Kelemen László zenei szerkesztő, Kádár Ignác és Tőkés Edit társkoreográfusok, Székely Melinda jelmeztervező, Feketelaki Tibor, Könczei Csongor, Székely Melinda, és Vincze Júlia táncoktatók, Antal József, Fülöp Csaba, és Hajdó Árpád asszisztensek, Könczei Csongor művészeti munkatársként, valamint Bartis Attila fényképész is.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!