
Ifjúsági Keresztény Zenefesztivál lesz szeptember 14-én, szombaton a marosszentgyörgyi Hét fáknál – a gokartpálya és a Sörpatika közelében –, ahol már több alkalommal a Vásárhelyi Forgatag, a Félsziget fesztivál, vagy az utóbbi években a Vibe fesztivál is helyet kapott.
2019. szeptember 11., 18:502019. szeptember 11., 18:50
Az Ő az út! elnevezésű rendezvényt a marosvásárhelyi Magvető közösség és a Regnum Christi Alapítvány szervezi, a népszerűsítésben pedig a katolikus és református paróhiák segítenek. Egyik kezdeményezője, Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere így nyilatkoztott a fesztivállal kapcsolatban:
„Mint egy nagy községnek a vezetője, azt tapasztalom, hogy fontos fejleszteni a település infrastruktúráját, víz-, csatornahálózatot építeni, utakat aszfaltozni, és ezt mi sikeresen meg is tesszük. Életbevágóan fontos viszont az, hogy
A személyes életemben is azt tapasztalom, hogy csak ha lelkileg is erős vagyok, akkor tudok a munkában, a türelemben, a döntésekben, a segítőkészségben is fáradhatatlanul előremenetelni. Emiatt szervezünk vagy támogatunk ilyen jellegű hiterősítő rendezvényeket, figyelembe véve azt is, hogy a keresztény értékeket vagy a nemzetet megerősítő dolgokat és üzeneteket a különböző korosztálynak megfelelő úton-módon kell terjeszteni. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a fiatalok lelkéhez is közelebb kerülhet az Örömhír, ha fiatalos, dicsőítő zenével, jó hangulatú, kreatív rendezvények által tesszük ezt.”
A Maros-parti programot fiatalok állították össze fiataloknak, de bármilyen korosztály részt vehet.
A rendezvény 17 órakor kezdődik változatos „sátorprogramokkal”, köztük: élményszínház, óriás puzzle, családommal csapatom, gyereksátor, imaséta, sörözz a papoddal, könyvsátor, brazil sátor, bonus pastor sátor, szabadulószoba, imasátor stb. A dicsőítő koncertek 19 órakor kezdődnek, elsőnek a budapesti Shalom csapat koncertezik, velük együtt énekel Zani (Lima Zanderson), a brazíliából érkező fiatal, misszionárius orvos is.
A katolikus és református lelkészek áldása után a marosvásárhelyi Blessed Dance Crew táncosai lépnek színpadra majd 19.40-től az ugyancsak Budapestről érkező Eddy keresztény, könnyűzene (rap)énekes, aki egyben személyes tanúságtételével is buzdítja a jelenlévőket. Az estet a közismert Csiszér László, Csíkmenaságról származó énekes és csapata dicsőítő koncertje zárja.
Az Ő az út! zenefesztivál három korábbi rendezvényén Pintér Béla, Unless, Csit-band, Reménység, Magvető, Worship-team, Sipos Tiffany, Nemes Tibor és még sokan mások léptek színpadra. A szervezők péntek délutánig várják 5 fős csapatok jelentkezését a 0743622153-as telefonszámon, a sátorprogramok ideje alatt ugyanis megrendezik A MI UTUNK csapatok versenyét is, ahol különböző tombolajegyeket nyerhetnek a résztvevők. A rendezvény helyszínén óriáscsúszda és trambulin is fog működni, és vásárolni lehet helyi fagyit és kürtőskalácsot.
(X)
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!