
Kötetlen, őszi akcióra hívta össze a képzőművészeket és barátait a szövetség
Fotó: Gálna Zoltán
Máglyarakás, rajta stilizált boszorkányok látványa fogadta azokat, akik szombaton kora délután betértek a képzőművészek műtermeinek helyet adó, egykori marosszéki vármegyeháza udvarába. A Képzőművészek Országos Szövetségének Maros megyei részlege Mana Bucur irányításával negyedik alkalommal szervezte meg a Boszorkányégetés címet viselő tevékenységet.
2017. október 22., 18:432017. október 22., 18:43
Többnyire marosvásárhelyi képzőművészek, – leginkább textilesek – gyűltek össze az egykori vármegyeháza udvarára, ahol negyedik alkalommal szervezett boszorkányégetéses-happeninget Mana Bucur, a Képzőművészek Országos Szövetségének Maros megyei elnöke. Keramikusok és szobrászok is részt vettek az eseményen, a vásárhelyi alkotók mellett Kolozsvárról és Segesvárról is érkezett egy-egy művész. Bandi Katalin, Csíky Szabó Ágnes, Dorel Cozma, Gheorghe Mureșan, Kovács Gabriella, Nagy Zsuzsa, Mana Bucur, Forró Ágnes, Maria Gliga, Gergely Erika, Hunyadi Mária, Nagy Dalma, Molnár Krisztina, Nagy Zsuzsa, Puskai Sarolta, Mariana Olteanu, Mariana Șerban, Kozma Rozália kapott meghívást a rendezvényre, de eljött Barabás Éva festő, Hunyadi László szobrász, és Bálint Zsigmond fotóművész is. Ahogy többen elmondták,
Kész a máglya, de még nem határozták el, felgyújtják, vagy sem
Fotó: Gálna Zoltán
A közel háromszázéves ház emeleti folyosóján függesztették ki azokat a textilmunkákat, amelyek zömében már korábban elkészültek, de volt közöttük friss munkák is. Hunyadi Mária elmondta, színes Európát jelképező munkája két éve készült, de aktualitását mára sem veszítette el. Ezt erősítette meg Bandi Katalin is, aki két munkát függesztett ki. A textilmunkák között zászlókat, függönyöket, faliszőnyegeket láthattunk, volt közöttük boszorkányt ábrázoló, Erdély sitilizált zászlaja, céh-zászló, népművészeti motívumokkal, vagy absztrakt ábrákkal díszített mű.
Fotó: Gálna Zoltán
Mana Bucur megnyitóbeszédében a 18. századi utolsó boszorkányégetésre utalt, amelynek apropóján szervezte a szombat délutáni eseményt.
Farkas Borbála marosvásárhelyi cselédlány ellen 1752. április 12-én kezdődött a nyomozás, a boszorkányság vádját Bányai Székely György szenátor (helyi tanácsos) képviselte. A perben 104 tanút hallgattak ki, akik közül 78-an terhelő vallomást tettek. Miután a vádlotton elvégezték a vízpróbát – vagyis bedobták a Marosba, ahol nem süllyedt el, ami az ártatlanságát bizonyíthatta volna, – megtagadták tőle a fellebbezés jogát és máglyahalálra ítélték. A máglyát a városon kívül, a Maros partján állították fel. Marosvásárhelyen – egyes vélemények szerint Európában – ez volt az utolsó boszorkányégetés.
Zászlók között égett Bori, Marosvásárhely és Európa utolsó boszorkánya
Fotó: Antal Erika
Hunyadi Mária a két évvel ezelőtti eseményre
Az idén nem kerülte el a máglyahalált, bár néhányan szerették volna megmenteni az életét, alkotója azonban úgy gondolta, itt az ideje, hogy beteljesüljön az, amiért létrehozta. Mana Bucur előbb a nagy máglyát, Maria Gliga alkotását gyújtotta meg, majd utána következett Bori elégetése.
Fotó: Antal Erika
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!