Hirdetés
Hirdetés

„Összetévesztették a városnapokat a december 1-jei felvonulással”

A sajtó képviselői előtt értékelték az idei Szent György Napokat •  Fotó: Vargyasi Levente

A sajtó képviselői előtt értékelték az idei Szent György Napokat

Fotó: Vargyasi Levente

Felmerül a kérdés, hogy csak ünnepelni, bulizni tudunk-e több tízezren összegyűlni, vagy akkor is, ha jogainkat kell megvédeni, vagy amikor éppen hősi halottainkat forgatják ki a sírjaikból – fogalmazta meg hétfői, városnapokat értékelő sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint „az Úz-völgyében máris megjelent a sárkány, és a mi feladatunk, hogy legyőzzük”.

Bíró Blanka

2019. május 06., 17:422019. május 06., 17:42

A városvezető úgy összegzett, hogy Tarja Turunen zárókoncertjével szintet lépett a Szent György Napok, a Kultúrkertről pedig csak pozitív visszajelzések érkeztek, illetve révbe ért a Közösségi színpad is, ahol az Outsider fesztivál nagy része zajlott. A Szent György tér minden idők legjobb produkcióját hozta – osztotta meg a polgármester, kitérve arra is, hogy

kénytelenek voltak kompromisszumokat kötni a román népzenei fellépőkkel kapcsolatban.

A magyar népzene a közösségi színpadon és a kultúrkertben kapott helyet, ám a románok ragaszkodtak a Szent György térhez, noha ott inkább alternatív zenekarok léptek fel.

Az sem volt szerencsés, hogy voltak, akik a városnaphoz nem illő felvonulásokkal akartak kitűnni, mutatott rá Antal Árpád, utalva arra, hogy szombaton a moldovai köztársasági Cimpoieșul népi együttes műsora után hatalmas román zászlókkal vonultak fel.

Idézet
Összetévesztették a városnapokat a december 1-jei felvonulással, holott a város ünnepén egyik fél részéről sincs ennek helye

– fogalmazta meg az elöljáró. Antal Árpád ötletesnek és kreatívnak nevezte a sárkánytörténetet, a helyi fellépők közül a visszajelzések alapján kiemelte a rétyi Kováts András Fúvószenekar filmzenekoncertjét, Kolcsár József színművész egyéni előadását, illetve a gyermekváros programjait. A gyergyószentmiklósi és kolozsvári színházak előadásaira néhány óra alatt elkelt jegyek azt mutatja, hogy „más jellegű színházra is van igény”, és ez semmiben nem csökkenti a Tamási Áron Színház értékét.

Hirdetés

Knop Ildikó programkoordinátor pozitív és sikeres újításként értékelte a SzimPlatz bevezetését, jó döntésnek nevezte, hogy az Ifjúsági udvar visszaköltözött a Romudvarba. Néhány sarokszámot is ismertettek,

  • a kulturális hét fizetős előadásaira 4447 jegyet adtak el, összesen 116 740 lej értékben;

  • a Tega köztisztasági vállalat 304 hulladékgyűjtő edényt helyezett ki;

  • reggelente 50 alkalmazott takarított;

  • négy nap alatt 350 köbméter szemetet gyűjtöttek.

Már elkezdték a jövő évi, április 24. és május 3. között sorra kerülő városnapok szervezését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Csak bírja a pénztárcánk – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (1.)

Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.

Csak bírja a pénztárcánk – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (1.)
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Japánsztrájk kezdődik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben

A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.

Japánsztrájk kezdődik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben
2026. június 08., hétfő

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről

A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről
2026. június 08., hétfő

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben

A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét

Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét
2026. június 08., hétfő

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson

A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson
2026. június 08., hétfő

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén

Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint
2026. június 08., hétfő

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon
2026. június 08., hétfő

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét

Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét
Hirdetés