Hirdetés
Hirdetés

Borboly Csabától nyálmintát vett a rendőrség – negatív lett a drogtesztje

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

Drogtesztkészülékeket kaptak a Hargita megyei közlekedésrendészek, ezzel duplájára nőtt a lehetősége annak, hogy kiszűrjék a pszichoaktív szereket fogyasztókat. Székelyudvarhelyen három új eszközt adtak át kedden, a megyében pedig összesen tizenhat gép áll a rendőrség rendelkezésére. A tanácselnök is kipróbált egy készüléket.

László Ildikó

2024. július 02., 17:352024. július 02., 17:35

Összesen tizenhat, tiltott szereket tesztelő gépet használhatnak a Hargita megyei rendőrök – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának leköszönő elnöke a kedden délután tartott sajtótájékoztatón. A megyei tanács nyolc eszközt vásárolt a Hargita megyei rendőrségek számára, ebből hármat a székelyudvarhelyiek kaptak.

Hirdetés

Borboly Csaba a drogmegelőzés fontosságát hangsúlyozta, és elmondta, a gépek beszerzése mellett névtelen bejelentések kezelésére is lesz lehetőség, ami a drogfogyasztást illeti, ezzel is igyekeznek felszámolni az ebből fakadó problémákat. Emellett a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal és több Hargita megyei színházzal közösen indítanak drogmegelőzési programot, amely során

színészek segítségével mutatják be a tudatmódosító szerek használata miatt bekövetkező változásokat,

legfőként iskoláskorúaknak. A megyei önkormányzati elnök szerint anyagilag támogatják a megfelelő tájékoztatást, a megelőzést és a kezelést egyaránt.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Kolumbán Dávid megyei önkormányzati képviselő a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság (ATOP) elnöke elmondta, a gépek iránti igényt a rendőrség jelezte feléjük, hiszen számtalan alkalommal tapasztalták a közlekedésrendészek,

hiába lett negatív egy-egy sofőr alkoholtesztje, látszott, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll.

Jelenleg tizenhat gép áll a megye több pontján a rendőrök rendelkezésére, Székelyudvarhelyen három eszközt hagytak, és még nyolcat fognak átadni más Hargita megyei rendőrségek számára. Reményeik szerint az új eszközök hasznosnak bizonyulnak, ugyanakkor abban is bíznak, hogy idővel csökkenő tendenciát mutat majd a tudatmódosító szereket használók száma a programnak köszönhetően.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Kicsivel több mint tíz percet vesz igénybe a tesztelés

A rendőrség munkatársai a sajtótájékoztatón bemutatták a tesztelés folyamatát is: elsőként nyálmintát kell adni, amelyet a gépbe helyeznek, és reakcióba lép a reagensekkel.

Az eredményeket nyolc perc alatt dolgozza fel a berendezés,

és nyolc különböző szer fogyasztását mutatja ki: kokaint, ópiátokat, cannabinoidokat, metamfetamint, amfetamint, ketamint, metadont, valamint a benzodiazepin alapú nyugtatószereket.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

A drogtesztek pontossága százszázalékos – tudtuk meg. Egy közúti ellenőrzés során ha valaki megtagadja a mintavételt, akkor elrendelik esetében a vérvételt, és ha valakinél pozitív eredményt jelez a gépezet, abban az esetben is vérvételre kísérik a sofőrt.

A drogtesztgép eredménye nem bizonyíték, csupán feljogosítja a rendőröket a vérvételes ellenőrzésre

– emelte ki a rendőrség munkatársa. A teszt eredményét végül kinyomtatják, és minden esetben – akár negatív, akár pozitív valamelyik tiltott szerre – a sofőr tudomására hozzák.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

A sajtóeseményen Borboly Csaba is kipróbálta a készüléket: miután nyálmintát adott, megvárta az eredményt. Negatív lett.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés