
Tanácsülés a megyeháza márványtermében. Háttérben a Tanasăt idegesítő székely zászló
Fotó: Gábos Albin
A Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) pénzbírság kifizetésére köteleztetné Hargita Megye Tanácsának elnökét, mert szerintük nem hajtotta végre a székely zászló megyeházáról való eltávolítására vonatkozó bírósági végzést.
2019. március 19., 12:202019. március 19., 12:20
Csíkszeredában a megyeháza bejáratától, az épület tetejéről és a nagy gyűlésteremből 2017. január elején távolították el a korábban Hargita megye zászlajaként is elfogadott, kék-arany színű székely lobogókat. Erre jogerős bírósági végzés kötelezte a Hargita megyei önkormányzatot, miután az említett egyesület által indított per ebben az esetben is elérte célját.
Kérésüket először a Hargita Megyei Törvényszék, majd másodfokon, 2016 októberében a Marosvásárhelyi Ítélőtábla is elfogadta, így a lobogókat levették, és átadták megőrzésre a magyar történelmi egyházak képviselőinek.
Ez a lobogó azután is ott maradt.
A Tanasă által vezetett egyesület február végén újabb pert indított, azt kifogásolva, hogy az eltávolításról rendelkező jogerős végzést szerinte nem hajtották végre, és azt kéri a bíróságtól, hogy emiatt bírságolják meg Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét. A keresetlevél másolatát a Hargita Megyei Törvényszéktől kaptuk meg,
Egyúttal azt kéri a bíróságtól, hogy rendeljen el kényszervégrehajtást az ügyben, valamint a vonatkozó, 2004-ből származó 554-es törvény értelmében kötelezze a megyei önkormányzat elnökét a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő bírság kifizetésére minden nap késlekedésért. Ugyanakkor késedelmi kamatok megállapítását is kéri az ítélet végrehajtásának elmulasztása miatt.
Borboly Csaba is említést tett közösségi oldalán az újabb perről. Mint írta, 2017. január 4-én a jogerős ítélőtáblai döntés nyomán
,,A szolgálatos feljelentő” ennek ellenére továbbra is támadja nemzeti jelképünket, mert „felfedezte”, hogy az előtérben kiállítottuk a székely zászlót. Igen, tettük ezt egy történelmi zászlósor-kiállítás részeként, amely a történelmi tájegységek zászlóit és zászlótervezeteit mutatja be Moldvától Havasalföldig” – írta bejegyzésében a Hargita megyei tanács elnöke. Kerestük az ügyben Borboly Csabát is, hogy pontosítson az ADEC észrevételeivel kapcsolatban, de kérdéseinkre még nem válaszolt.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás