Hirdetés
Hirdetés

Bolojan bejelentette, a szenátus alkalmazottainak száma 796-ról 618-ra csökken, lett is cirkusz belőle

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

A szenátus alkalmazottainak számát 796-ról 618-ra, az intézmény gépjárműparkját és üzemanyagkeretét pedig 20 százalékkal csökkentik – jelentette be szerdán Ilie Bolojan.

Székelyhon

2025. január 22., 13:332025. január 22., 13:33

A parlamentben tartott sajtótájékoztatóján a felsőház elnöke elmondta, hogy a szenátus általa javasolt új szervezeti felépítése a jóváhagyása után, a február elején kezdődő tavalyi ülésszakban lép hatályba, és a végrehajtása várhatóan március végére fejeződik be – számol be róla az Agerpres hírügynökség.

Bolojan hangsúlyozta, hogy a szenátus tevékenysége nem fogja megsínyleni az átszervezést, de jelentős összegeket takarítanak meg.

A házelnök tájékoztatása szerint a szenátorok munkaprogramja is módosul. Eddig a munka hétfőn a plenáris ülésen, kedden pedig a szakbizottságban zajlott, de

ezentúl szerdán is lesz plenáris ülés, a csütörtököt pedig a törvénytervezetek közvitájára szánják.

A vitákra szakértőket is meghívnak, így a felsőházban elfogadott jogszabályok minősége is javulni fog – részletezte Bolojan.

Hirdetés

Beszélt arról is, hogy a parlamentnek meg kell erősítenie a felügyeleti jogkörét. Emlékeztetett arra, hogy a parlament alárendeltségében számos intézmény működik, amelyek közül néhány „irányíthatatlanná vált”.

A parlament pedig szigorítaná az ellenőrzésüket, hogy valóban a polgárokat szolgálják.

A szenátus alkalmazottai a parlamenti kamara elnökének irodája előtti folyosón gyűltek össze, hogy spontán módon tiltakozzanak a tervezett létszámleépítés ellen. Az alkalmazottak nem hallgatták meg Bolojant, hanem azonnal ellenségessé váltak vele szemben, és hangoskodással akadályozták meg, hogy a szenátus elnöke elmondhassa érveit.

Az egyik alkalmazott emlékeztette őt, hogy elnöki pozíciója „múlandó”, és hogy ők azok, akik biztosítják a folytonosságot.

A szenátus elnöke viszont biztosítékot adott arra, hogy versenyvizsgákat szerveznek, és „azok nyernek, akik elsajátítják a munkát”.

Bolojan megpróbált tárgyalni a szenátus alkalmazottaival, de nem volt, akivel.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
Hirdetés