
A korábbi években általában több, mint ezer résztvevője volt az eseménynek
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Már sok éves hagyomány, hogy Böjte Csaba ferences szerzetes Gyergyószárhegy határában, a Tatárdombnál kér megerősítést a kötelező tanévhez a gyerekek számára. Ez az alkalom egyben megemlékezést is jelent a gyergyószéki székelyek hősiességére, és győzelmére, amelyet 1658. szeptemberében értek el a tízszeres túlerőben levő tatár támadók ellen.
2022. szeptember 01., 11:082022. szeptember 01., 11:08
A tatárdombi megemlékezés és tanévnyitó ünnepség szombaton reggel 9 óra 30 perckor Gyergyószárhegy központjában a gyülekezővel indul, innen gyalogosan zarándokolnak a résztvevők a helyszínre.
Az ünnepély ezután a szórakoztató és kulturális, illetve sport programokkal folytatódik, sor kerül a Kájoni Gyermekotthon Zenetáborának zárókoncertjére, a Gyimesvölgye Férfikórus előadására, de fellép az orotvai Sóza Néptáncsoport és a kovásznai Apor Vilmos Gyermekotthon koncertjét is meghallgathatja a közönség. A napot retro zenés est zárja Mezei Leventével.
Itt magyarországi és erdélyi csapatok sportolói találkoznak, és 15 összecsapást rendeznek.
A Tatárdombhoz érkezőket ezúttal az erre az alkalomra állított összefogás kapunál fogadják, ahol egy mécsest és egy tombolát vásárolhatnak a zarándokok. Az így befolyt összeggel a rendezvényt és a gyerekeket fogják támogatni a részvevők – mondta el Csergő Hajnal, a házigazda Gyergyószárhegyi Kájoni János Otthon vezetője.
Ezenkívül a Fuss NEKI Startol(j) Gyergyószárhegyért sátornál lehetőség adódik ismét egy nemes célt támogatni, amely a szárhegyi kisgyermekek délutáni oktatását biztosítja, illetve hozzájárul ahhoz, hogy korszerű berendezést vásárolhassanak a délutáni oktatást szolgáló terembe.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!