
A vasúti felüljáró újjáépítése nem várt bonyodalmakat eredményezett
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai vasúti felüljáró újjáépítésének leállítását kéri a bíróságtól egy szomszédos lakóház tulajdonosa, mert szerinte az építmény túl közel van az otthonához. A törvény által előírt távolság betartása érdekében időközben már tervmódosítás is történt.
2022. augusztus 26., 11:052022. augusztus 26., 11:05
2022. augusztus 26., 13:402022. augusztus 26., 13:40
A tavasszal elkezdődött munkálatok egyelőre zavartalanul és az ütemtervnek megfelelően haladnak, ezt az időközben elkezdődött bírósági eljárás sem zavarja. Mint Bors Béla csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre elmondta, a felüljáró északi oldalán lévő lakóházak tulajdonosai közül az egyik korábban már fogadóórán is kifejtette aggodalmát, amely szerint az építmény tervezett formájában, mivel felül szélesebb lesz a korábbinál, túl közel kerül majd a házához.
– emlékeztetett az elöljáró. Ezt be is mutatták a lakónak, aki ennek ellenére nem állt el szándékától, és keresetet nyújtott be a bíróságra. Ebben azt kérte, hogy a munkálatokat azonnali hatállyal függesszék fel, és érvénytelenítsék az építkezési engedélyt, mert közelebb kerül a házához a felüljáró, mint ahogy ezt a törvény megengedi.
A keresetet a Marosvásárhelyi Bíróságra nyújtották be, az első tárgyaláson Csíkszereda Polgármesteri Hivatala kérte a per áthelyezését a Csíkszeredai Bíróságra, tekintettel arra, hogy mindkét fél csíkszeredai. Ez meg is történt, így szeptemberben már itt lesz a tárgyalás. „Megvan a tervezői utasítás, ezt csatoltuk a válaszirat részeként a bíróságnak. Én meg vagyok győződve, hogy teljesen törvényesen jártunk el, és így fogunk tenni a továbbiakban is” – fejtette ki az alpolgármester. Megtudtuk azt is, hogy
Az újjáépítés során a felüljáró szélesebb járdát, illetve kerékpárutat is tartalmaz majd, biztonságosabbá téve az áthaladást a gyalogosok és kerékpárosok számára is. Az ott lakókat zavaró zaj is csökken, mert hangszigetelő fal készül a felüljáró szélén.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
1 hozzászólás