
Hamarosan átadják a fiatal házasok számára épülő tömbházat
Fotó: Daczó Hodor Barna
Az Országos Helyreállítási Alaphoz (PNRR) benyújtott és kedvező elbírálásban részesült három pályázat megvalósítására írt alá támogatási szerződést 9 millió lej értékben Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere nemrég Bukarestben. Közben készülnek az új ifjúsági lakások is.
2023. január 19., 16:482023. január 19., 16:48
„Két pályázat bicikliutak létesítését célozza: az egyik a Kézdivásárhely és a sárfalvi letérő közötti, a másik pedig a metropoliszövezeten belül, Szentkatolnával közösen megpályázott, a két települést összekötő bicikliútra vonatkozik” – osztotta meg lapunkkal az elöljáró. Hozzátette, utóbbit nem a főút, hanem a Fortyogófürdő irányába vezető mezei út mentén építik majd.
A harmadik szerződés két környezetbarát és energiahatékony kétemeletes lakóház építését célozza, amelyet fiatal orvosok és tanárok igényelhetnek majd.
„A egyenként hat kétszobás, 65 négyzetméteres tömbházlakások a kézdivásárhelyi kórházzal szomszédos területen épülnek” – hangsúlyozta az elöljáró. Megjegyezte, a pályázatban nZeb (Near-zero energy building – nullához közeli energiaigényű épület – szerk. megj.) elnevezésű épületeket áramtermelés és melegvíz-előállítás céljából napelemekkel látják el, hőszigetelik és hatékony nyílászárókat szerelnek rá. Hőpumpák segítségével meleg vizet vagy 10 Celsius-fokos levegőt vonnak ki az altalajból, amelynek köszönhetően nyáron hűthető az épület, télen pedig kevesebb energiával melegíthető fel szobahőmérsékletre.
ami a növekedő energiaárak tükrében fontos szempont. „A hagyományos lakásokéval összehasonlítva mindössze 30 százalékos ezeknek a zöldházaknak az energiafogyasztása” – jegyezte meg. „Ugyanebben a pályázatban tz elektromos töltőállomás létesítése is szerepel a város területén” – tette hozzá.
Bokor Tibor a pályázati pénzek jelentőségét hangsúlyozta a településfejlesztésben. „A magánszemélyektől évente valamivel több mint hárommillió lej folyik be a városkasszába épület-, terület- és gépjárműadó formájában. A sárfalva felé vezető bicikliút létesítése egymillió lej körüli összeget kóstál, a Szentkatolna felé vezetőé két és félmilliót, míg a lakóházaké bő hatmilliót. Ezeket önrészből sosem tudnánk megvalósítani.
Az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) támogatásával
óriási az érdeklődés, nagyon sokan szeretnének ott lakni. Azt sem tudtuk volna a mi adónkból felépíteni soha. Saját bevételből minimális fejlesztést lehet megvalósítani” – magyarázta az elöljáró.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!