
Előre tekintenek a borszékiek. Már a hétvégén nyit a bobszánkópálya. Archív
Fotó: Borszék önkormányzata
Az igazi turistaszezon még odébb van, de Borszék már várja a látogatókat: szombattól beindul a nyári bobpálya.
2021. április 29., 13:372021. április 29., 13:37
A nyári bobszánkópálya elindításával még nem startol hivatalosan a turistaszezon, de a fürdőváros ezzel a lépéssel jelzi, hogy várja a vendégeket. A helybéliek egyébként azt tapasztalják, hogy a napsütéses, melegebb napokon igencsak megélénkül a településen a forgalom, így várhatóan a bobozásra is lesz igény. Mik József polgármester érdeklődésünkre elmondta,
„Nehéz arra válaszolni most, hogy milyen lesz az idei turistaszezon, mi igazából július 1-jétől számítjuk a főszezont, és egyelőre nem látjuk, hogy milyen járványügyi intézkedések lesznek érvényben. Minden attól függ majd” – szögezte le Mik József, Borszék polgármestere.
Tervezik a Bogrács Feszt és a Nosztalgia Fesztivál megszervezését is, amelyekre a korábbi években sok vendég érkezett, de ha ez nem lesz lehetséges, akkor is igyekeznek kikapcsolódást biztosítani a turistáknak kisebb, hétvégi, szórakoztató rendezvényekkel.
A borszéki bobpályáról
A Reménység Síközpontban található bobpálya hossza másfél kilométer, a sípálya felvonója juttatja fel a szánkókat a pálya legmagasabb pontjára, és innen következhet a 906 méter hosszú lecsúszás. Egy kör 6–9 percet jelent. A bobozás a járványügyi szabályok szigorú betartásával történhet: a sorban állás során másfél méter távolság megtartása, beszállás előtt kézfertőtlenítő használata kötelező. A bobokat minden használat után fertőtlenítik. A bobpálya naponta 10–20 óra között várja a szórakozni vágyókat. Ami a jegyek árát illeti, felnőtteknek 15 lejbe, gyerekeknek, 14 éves korig, 10 lejbe kerül egy csúszás. Nyolcéves korig kizárólag felnőtt kíséretében használható a bob.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!