
Január 27-e után hozzák nyilvánosságra a jelöltek névsorát
Fotó: László Ildikó
Az eddigi megszokással szakítva jelentős nyitásra készül az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete, amely minden helyi, felnőtt lakos számára lehetővé teszi, hogy voksával hozzájáruljon a vezetőség megválasztásához február 27-én. Ehhez – egy formanyomtatvány kitöltésével – meg kell erősíteni a meglévő tagságot vagy csatlakozni kell a szövetséghez.
2022. január 10., 15:142022. január 10., 15:14
Noha már tavaly meg szerették volna tartani az RMDSZ székelyudvarhelyi városi szervezetének tisztújító ülését, erre egészségügyi okok, illetve a járványügyi korlátozások miatt nem volt lehetőség – vezette fel a hétfői sajtótájékoztatón Bíró Barna Botond, a szövetség területi szervezetének elnöke. Mint jelezte, a városi politikai alakulat „az elmúlt harminc év legnyitottabb és legdemokratikusabb” tisztújítójára készül, amelyre még nem volt példa egyetlen politikai párt részéről sem.
Bíró rámutatott, bárki szavazhat a helyi szervezet elnökére, illetve – a harmincötből – tizenkét választmányi tagra február 27-én, aki az említett dátumig kitölt egy nyilatkozatot a pártba való belépéséről, illetve tagságának megerősítéséről. Más kötelezettség nincs, sőt ez esetben az évi hatlejes tagsági díj befizetésétől is eltekintenek. Egyfordulós, állóurnás nyílt választást szerveznek, amelynek részvevői öt helyszínen adhatják le a voksukat.
– közölte az udvarhelyszéki elnök. Ezzel arra célzott, hogy bizonyos személyek esetleg azért indultak tisztségekért más politikai pártok színeiben, mert ezt nem tehették meg a szövetségen belül.
Fotó: László Ildikó
Szakács Tibor, a szövetség helyi szervezetének megbízott elnöke az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy háromtagú tisztújítási bizottságot neveztek ki – Elekes Gyula, Dávid Endre, Sinka Arnold –, ők fogják pontosítani a szavazás helyszíneit, valamint a körzetek szavazóbiztosairól is ők döntenek. Arra is kitért, hogy a választmányi tagok esetében legkevesebb két személyre kell szavazni, hogy érvényes legyen a voks. Bíró Barna Botond példaként megemlítette,
Eddig Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója és Imre Gábor, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács volt elnöke jelezte nyilvánosan, hogy megmérkőzne a városi elnöki tisztségért – erősítették meg a jelenlévők kérdésünkre reagálva.
Fotó: László Ildikó
Azt is megjegyezték, hogy ezt biztosan csak a jelentkezési lapok leadása után lehet megmondani, amelynek határideje január 27-e. Szakács Tibor határozottan cáfolta, hogy ő is megmérkőzne a tisztségért, arról azonban már hallott, hogy még vannak tagok a szervezeten belül, akik gondolkodnak, hogy jelöltessék magukat.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!