
Az egészséges életmód kedvelőinek ajánlja a salátát a séf
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egy igazán könnyen elkészíthető, nyárias füstölt pisztrángos salátát állított össze ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha séfje. Mindemellett azt is megtudtuk, miként füstölhetjük meg magunk is a halat.
2020. július 01., 11:132020. július 01., 11:13
„Kifejezetten az egészséges életmódot kedvelők számára készítek ezúttal egy finom salátát, amit elfogyasztva ugyan ne feltétlenül induljunk el kaszálni, de abban biztosak lehetünk, hogy jól lakunk vele” – viccelődött Karácsony József, a Főnix Konyha séfje.
A legkényelmesebb megoldás, ha boltban vesszük meg a füstölt pisztrángot, ahogyan a séf is tette, azonban mi magunk is megoldhatjuk a hal füstölését. Ehhez viszont saját füstölőre van szükségünk, amelyet lehetőleg az udvar egy árnyékos részen helyezzünk el, ha nyáron szeretnénk használni – így Karácsony.
Első lépésként pucoljuk meg a halat, majd dörzsöljük be durva sóval és tegyük sós vízbe, és hagyjuk 3-4 napig állni. A sós fürdő után lecsepegtetjük a halat és este berakjuk a füstölőbe.
– mondta a séf. A halat reggel ki kell venni a füstölőből és hűtőbe kell tenni, majd este ismét begyújthatunk alá a mulccsal. „Három-négy alkalommal kell bekerüljön a füstölőbe a hús. Vigyázzunk, hogy ne engedjünk rá egyszerre sok füstöt, hiszen attól kesernyés lesz a húsa” – fogalmazott a szakember. Ezután megsózhatjuk és borsozhatjuk a halakat, de szórhatunk rájuk majoránnát, vagy némi fokhagymás olajjal is bekenhetjük, így máris bepácoltuk.
Első lépésként vajat olvasztott meg egy serpenyőben a séf, amelyhez némi pikáns olajat is adott. Ebben pirította le az olívabogyót, amelyet bazsalikommal ízesített. Csak ezután kockázta fel a füstölt pisztrángot, amely szintén helyet kapott a serpenyőben. A következő hozzávaló a felaprított pármai sonka volt, amely fokozza az étel füstös ízét. Ezután néhány csepp citromot adagolt a séf, majd borssal fűszerezett.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– jegyezte meg Karácsony. Hozzátette, ő fokhagymát sem tett a salátába, tekintettel arra, hogy egy könnyed, nem túl fűszeres ebédről van szó. Persze azért néhány cherryparadicsomot is megpirított a serpenyőben, végül édes-csípős dijoni mustárral ízesített. Ezután hagyta, hogy teljesen kihűljön az étel.
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Tulajdonképpen ez egy olyan könnyed étel, amelyhez semmilyen öntet nem kell, amint kihűlt, máris összekeverhetjük az addigra előkészített rukkola és egyéb salátákkal. Ezután meglocsoljuk némi extraszűz olívaolajjal és citromolajjal, ami nem csak az íz miatt fontos, de az emésztést is elősegíti” – magyarázta a szakember. Megjegyezte, ezután már fogyaszthatjuk is az ételt.
Érdemes többnyire azon alapanyagokat alkalmazni díszítéskor, amelyek hozzávalóként is szerepelnek a recepten – magyarázta a séf.
Hidegen kell fogyasztani a salátát
Fotó: Erdély Bálint Előd
Rámutatott, ő éppen ezért friss bazsalikomlevéllel, szeletelt citrommal dekorálta az ételt. Azért, hogy még szemet gyönyörködtetőbb legyen az saláta, pár szem cseresznyét is elhelyezett a tányéron.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.