
Fotó: Barabás Orsolya
Gyergyószentmiklóson virágvasárnap barkaszentelést tartottak a Szent István római katolikus templom mindhárom ünnepi szentmiséjén, az örmény katolikus templomban és a Munkás Szent József római katolikus templomban.
2021. március 28., 18:272021. március 28., 18:27
A legtöbben a városi temetőben gyűltek össze, ahol Portik-Hegyi Kelemen főesperes, a Szent Miklós római katolikus templom plébánosa prédikációjában kifejtette, mindazok, akik valamilyen szenvedést élnek át ebben az időszakban, Jézussal együtt szenvednek, aki mindannyiunk által jót cselekszik.
„Miközben várjuk a szeretet, a jóság, az élet győzelmének ünnepét, gondolkozzunk el ezen” – emelte ki a főesperes. Sokan azért a temetőben vettek részt a szabadtéri szentmisén és barkaszentelésen, mert azt követően elhunyt szeretteik sírjára is helyeztek a megszentelt pimpóból. A főesperes elmondta, hogy idén a járványhelyzet miatt elmarad a határkerülés és a nagycsütörtöki lábmosás szertartása, a húsvétvasárnapi ételszentelést azonban a templomok udvarán, Kovácspéterben és a Szent Anna kápolnánál is megtartják.
Fotó: Barabás Orsolya
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!