
Fotó: Barabás Orsolya
A HalVirág Bábszínház két tábort szervezett ezen a nyáron, a kisebbek július elején, a 9–12 évesek pedig ezen a héten barangolhattak bábországban. A kézjátékra és asztali bábozásra helyezték ezúttal a hangsúlyt a jó hangulatú táborban, ahol ezúttal nem csak gyergyói gyerekek voltak, hanem Bostonból, Chicagóból, Bukarestből itt nyaralók is ismerkedtek a bábokkal.
2022. július 15., 15:212022. július 15., 15:21
Vidám gyerekzsivajjal telt meg ezen a héten is a gyergyószentmiklósi Bábudvar, ahol ezen a héten 9–12 évesek ismerkedtek a bábozással. A bábjáték sokoldalú hatása miatt az egyik legalkalmasabb módszer a gyermek személyiségének fejlesztésére. Elsősorban játék, felhőtlen örömet jelent a gyermek számára, aki így élményeit könnyebben dolgozza fel, növeli önbizalmát. 19-en vettek részt a táborban, akik közül vannak olyanok, aki első alkalommal táboroztak a Bábudvarban, de olyanok is, akik már sokadszorra tértek vissza.
„Kézimunkázunk, és én nagyon szeretem a kézimunkát, és játékos programok is vannak” – mesélte a gyergyószentmiklósi Bajtalan Ajsa. Vaczer Erős Olgának a bábkészítés tetszik a legjobban, elmondása szerint ő eddig mindegyik bábtáborban részt vett. „Szeretek rajzolni, festeni, ez az első alkalom, hogy ebben a táborban voltam” – mondta Koss Evely Anna. A szintén gyergyószentmiklósi Ferencz Dalma is először vett részt a bábtáborban, ahová a barátnőjével jött, az ő kedvence, amikor a csoportjával dolgozik, játszik, próbál.
A gyergyói gyermekek mellett távolabbról érkezők is táboroznak a Bábudvarban, és örömmel vettek részt a foglalkozásokon. Abdulla Péter Bostonban él, a nagyszüleinél tartózkodik, és elmondása szerint azért választotta a bábtábort, mert kikapcsolódásra vágyott, és szereti, amikor a poharakat gyorsan mozgatva játszanak, miközben énekelnek. Cezar Sára-Emma Bukarestben lakik, és nagyon szereti a bábokat, a vidám játékokat. Rajtuk kívül még van egy testvérpár Chicagóból, akik már többször jártak Gyergyószentmiklóson, ahol az édesapjuk született.
A táborban ezúttal a kézjátékra és az asztali bábozásra helyezték a hangsúlyt, különböző eszközök segítségével gyakorolták az ujjak és a kezek mozgatását, és kis cipőcskék segítségével break táncoltak.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!