Március 29-én, szerdán 18 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban megnyílik Bagyinszki Zoltán gyulai fotográfus Szecesszió – válogatás magyar építőművészeti értékeinkből című fotókiállítása.
2023. március 20., 14:212023. március 20., 14:21
Bagyinszki Zoltán tanári, népművelői és kulturális menedzseri oklevéllel rendelkezik, több mint 45 éve él Gyulán. Az utazás, a fotó, a könyv, az internet világa számára már életmódot, életformát jelent. Huszonöt évvel ezelőtt kezdte az aktív fotózást, publikálást, 39 könyv szerzője vagy társszerzője. Tagja a gyulai Székely Aladár Fotóklubnak, a Gyula–Arad Baráti Körnek és a gyulai Október 23. Alapítvány kuratóriumának. A kastélyokról készült fotói és könyvei révén a Magyar Történelmi Családok szervezete 1998-ban tiszteletbeli tagjává választotta.
Kedvenc témája az európai rangú hazai szecessziós építészet, amelyre Magyarország is büszke lehet. Hiánypótló építészeti tárgyú albumként jelent meg az Alföldi szecesszió című, illetve a szecessziós építészetünket reprezentáló különleges útikönyv (Corvina Kiadó). 2015-ben a szecessziós építészetet bemutató kiállítása a brüsszeli Európai Parlament épületében is látható volt.
A kovásznai megnyitón Nagy Lajos többszörösen díjazott fotóművész mond beszédet, közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor-iskola Gyerő Katalin vezényelte Tiszta Szív Vegyeskara.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.