
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium – az elméletileg létező, de gyakorlatilag megszűnt iskola épülete
Fotó: Haáz Vince
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány vasárnaptól, október 22-től felbontottnak tekinti az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeire vonatkozó szerződést, amelyet a katolikus egyház vagyonkezelő szerve Marosvásárhely polgármesteri hivatalával kötött 2014-ben.
2017. október 20., 12:532017. október 20., 12:53
Holló László, a Státus Alapítvány ügyvezető elnöke szerint
Az RMDSZ-vezetők tervei szerint már október végén elkészül a tanintézet létrehozására vonatkozó törvényjavaslat.
A polgármesteri hivatal sajtószóvivője, Cosmin Blaga az MTI megkeresésére azt nyilatkozta,
Úgy véli, nem a polgármesteri hivatal szünteti azt meg, és ők mindig azt akarták, hogy a dolgok működjenek. Hozzátette, hogy
Továbbá arra is kitért, hogy a hivatal álláspontja szerint egy szerződést nem lehet egyoldalúan felbontani.
Holló László ezzel szemben úgy fogalmazott,
„Már akkor kifejtettük, hogy készek vagyunk új szerződést kötni a polgármesteri hivatallal, amikor az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szeptember 21-én hivatalosan bejelentette a hivatallal kötött bérleti szerződés felbontási szándékát.
A szerződésbontás feltételei között nemcsak az iskola megszűnése áll, hanem ezenkívül még két kritérium, amelyeknek be nem tartása szerződésbontáshoz vezet: az egyik az volt, hogy a bérlő nem adhatja ki az ingatlant más albérlőnek, márpedig tudjuk, hogy különböző sportintézmények is használták az épületet. A másik feltétel pedig az volt, hogy a szerződés megkötésétől számítva két éven belül a polgármesteri hivatal elkezdi az épület felújítását, de ez nem történt meg, és 2016 decemberében lejárt a két év.
– nyilatkozta lapunknak Holló László.
A Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport küldöttsége, Kajtár Kinga, Szathmáry Zsolt és Csíky Csengele nemrég Kolozsváron találkozott az országos RMDSZ három vezetőjével, Kelemen Hunorral, Porcsalmi Bálinttal és Magyari Tivadarral, akikkel az iskola jövőjéről tárgyaltak.
– tájékoztatnak a szülők a Civilek a katolikus iskoláért Facebook-csoport bejegyezésében.
Elképzelésük és terveik szerint a törvényjavaslatot október végén már megmutatják a Státusnak és rögtön utána a szülőknek. Amennyiben a Státus képviselete beleegyezik, útjára indítják a folyamatot” – olvasható a szülők bejegyezésében. Mint írják, kérdésükre, hogy hogyan képzelnek létrehozni ugyanazon cím alatt, ugyanazon diákokkal új iskolát, melyek jogilag még foglaltak mindaddig, míg a peres eljárás nem zárul le, és nem vonják vissza a jogi személyiséget, Kelemen Hunor elmondta,
„Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nincs más megoldás! Ez az utolsó és egyetlen lehetőség arra, hogy belátható időn belül létezhessen Marosvásárhelyen katolikus iskola. Éppen ezért fokozott figyelemmel követjük az eseményeket” – teszik hozzá a szülők.
Holló László, a Státus alapítvány ügyvezető igazgatója kérdésünkre kifejtette, téves információ kering az 1385-ös perrel kapcsolatban, hiszen a Státus nem perelt ezzel a határozattal kapcsolatban, a civilek indították el a pert – fogalmazott lapunknak a vagyonkezelő alapítvány vezetője.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
szóljon hozzá!