
Fotó: Gergely Imre
A szállításügyi minisztériumnak adná át Gyergyószentmiklós a Gyilkostó utat, továbbá területeket vásárolna az ivóvízkészlet biztosításának érdekében. Többek között ezek voltak a csütörtöki gyergyószentmiklósi tanácsülés főbb napirendi pontjai.
2021. augusztus 27., 10:122021. augusztus 27., 10:12
Gyergyószentmiklóst a 12C jelzésű országút köti össze Moldvával. A települések határán kívüli útszakaszt a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) felügyeli és rendezi, ellenben a városközponttól a település határáig tartó rész és a Gyilkostó településen áthaladó szakasz a gyergyószentmiklósi önkormányzat ügykezelésében van. A képviselő-testület csütörtöki ülésén arról határoztak, hogy ezt a két útszakaszt átadnák a CNAIR-nak.
Amint Csergő Tibor polgármester előterjesztésében elhangzott, a brassói regionális útügyi igazgatóság hajlandó arra, hogy jövő évtől átvegye a várostól a szóban forgó útszakaszokat, és onnantól kezdve ő fogja majd karbantartani – és remények szerint nagyobb felújítást végezni ezeken. A polgármester elmondta, a mostani határozat az átadási eljárás elindításának első lépése, de ez még hosszú folyamat lesz, többek között a szállításügyi minisztérium is rá kell bólintson erre. Amit most készítenek elő, az várhatóan jövő év tavaszán valósulhat meg;
További döntések
Egy másik napirendi pont is a közlekedéssel, közúti infrastruktúrával volt kapcsolatos. Döntöttek arról, hogy Gyergyószentmiklós partnerségi megállapodást köt a CNAIR-ral, amelynek célja, hogy megépülhessen a várost elkerülő út. A polgármester előterjesztéséből kiderült, a korábban elképzelt nyomvonal helyett egy másik elképzelés valósulhat meg, amelynek eredményeként nemcsak a város, hanem Tekerőpatak is megszabadulna az észak-déli tranzitforgalomtól. A partnerségi szerződés megkötése után ennek az új nyomvonalnak a tervezése kezdődhet el.
A képviselők szavazata nyomán elindul egy területvásárlási folyamat is, amely a városi ivóvíztartalékok bővítéséhez járulhat hozzá. Erre azért van szükség, mert a Csanód-patak völgyében évtizedekkel ezelőtt létezett egy kisebb vízbefogó gát, amely azonban a területek visszaszolgáltatása során magánkézbe került. Az ingatlant a tulajdonosa felkínálta megvételre az önkormányzatnak, és ennek az adásvételnek a folyamata indult el azzal, hogy erről szavazott a testület. A polgármester elmondása szerint a gát újjáépítése és működésbe helyezése jövőbeni terv.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!