
Fotó: Gergely Imre
Egyre többen keresik fel Gyergyóditrót azért – is –, hogy megtekinthessék az Országház fémből készült lenyűgöző makettjét. Ez a készítője, Mezei Imre udvarán áll, és most már mellette van a csíksomlyói kegytemplom kicsinyített mása is.
2021. május 12., 17:462021. május 12., 17:46
2021. május 12., 17:462021. május 12., 17:46
Sokan felkapták a fejüket a hírre még tavaly, hogy egy ditrói mesterember, Mezei Imre fél évi igényes munkával elkészítette fémből a budapesti parlament makettjét. Ahogy enyhültek a járványügyi korlátozások, megindultak az érdeklődők a községbe, hogy láthassák a nem mindennapi alkotást.
Fotó: Gergely Imre
Az alkotáson a torony csúcsa 1,60 méter magas, azaz csaknem pontosan 35-ször kisebb, mint az igazi templomé. A makettet az előre elkészített talapzatára a hétvégén helyezték el barátok, szomszédok segítségével. Kellett hozzá az erő, mert ugyan nem mérték le, de a felhasznált anyag mennyiségéből kiindulva 250-300 kilós lehet a súlya – mondta a készítője.
Kegytemplom és Országház a gyergyóditrói Mezei Imre udvarán
Fotó: Gergely Imre
A makettek készítését nem hivatásszerűen végzi, hanem szabadidejében dolgozott ezzel. Egyébként építkezési munkákat vállal el és ezekből keresett pénzből fordít a szükséges fém, vágólap, festék, hegesztőpálca beszerzésére.
Fotó: Gergely Imre
Mivel megnőtt az érdeklődés az alkotásai iránt, úgy döntött, a Lánchíd fölé egy lépcsős felüljárót készít, így most bárki, aki kíváncsi a makettekre, egyszerűen bejuthat hozzájuk akkor is, ha ő éppen nem tartózkodna otthon.
Újabbak készítésére ösztönzi az is, hogy látja, értékelik a munkáját. Miután az Országház-makett elkészült, a közösségi hálón ismerősei körében „szavaztatta meg”, hogy milyen épület legyen a következő.
Fotó: Gergely Imre
Más alkotásai esetében nem sürgette a határidő, de most mindenképpen szerette volna, ha a pünkösdi búcsú előtt készen áll majd a makett, így most nagyon örül, hogy sikerül ezt kiviteleznie. Mint elmondta, nem szeretné, ha közterületen állítanák ki a műveit, mivel attól tart, hogy lennének, akik kárt tennének bennük.
Az alkotó és eddigi legnagyívűbb alkotása
Fotó: D. Balázs Ildikó
A veteményeskert tovább csökken majd, hogy helyet adjon a még tervbe vett további fém maketteknek. Kell a hely azért is, mert a hó, eső hosszú távon károsítaná az alkotásokat, így tetőzetet is kell föléjük emelnie.
Tervezi a szomszéd telek megvásárlását, és a mostani telekhatárt képező patak fölött a budapesti Szabadság-híd fog átvezetni akkora méretben, hogy gyalogosan át lehessen rajta menni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!