Az öregotthon, ahol senki nem érezheti magát perifériára szorultnak

A lókodi ökumenikus öregotthon 1992-ben létesült az egyházközség üresen álló paplakjának épületében, Kiss Rozália, a kénosi unitárius lelkész feleségének vezetésével.

A személyzet a helybéliekből tevődik össze, akiknek munka mellett szakképzést, továbbképzést is biztosít az alapítvány. A svájci johanniták jóakarata révén 2007 májusában sor kerülhetett a huszonnégy új helyet nyújtó „johannita szárny” felavatására.

Az öregotthonba a társas foglalkozások, bibliaórák, önképző köri munka, kisebb kirándulások visznek változatosságot. Havonta egy-egy unitárius nőszövetség ellátogat oda, és rendszeres a különböző felekezetű istentiszteletek tartása is.

Az évfordulón a püspöki igehirdetést követően az egykori faluról Vass Mózes helyi születésű lelkész beszélt. Az építés történetét, a sok szeretetcselekedetet, amivel a terv megvalósulhatott, Gyarmathy Catherine idézte fel. Az elmúlt tíz évről és terveikről az alapítvány vezetője, Tódort Éva tájékoztatott. Köszönetet mondott Zakariás Klárának, aki immár húsz éve vezeti az intézményt, és mindenkinek, aki az idősek otthonához bármivel hozzájárult.

Megtudtuk: a Magyar Unitárius Egyház évente három olyan személynek nyújt támogatást, aki máshogyan nem jutna öregotthoni ellátáshoz.

Bálint Benczédi Ferenc püspök kérdésünkre elmondta, a változás után az unitárius egyházban nagy nyitás volt Kiss Rozálián keresztül az idősekre való ilyen odafigyelés. A hagyományos közösségek felbomlása után az egyén nem tud megbirkózni ezekkel a nehézségekkel. A fiatalok mellett az egyház legégetőbb tennivalója az idősgondozás: ne érezze magát senki perifériára szorultnak. Céljuk a vasárnapi igehirdetésen túl, hogy közel hozzák egymáshoz az embereket.

Dombi Dezső a bizalomról, együttműködésről, kitartásról és a tettekről szólt. Simó Melinda köri nőszövetségi elnök a koszorúzáson az élet értelmeként említette annak a környezetnek a jobbá tételét, amelyben élünk: tanúságtevői a lókodi öregotthon valahai és mai gondoskodói.